Bibliai alaknak hitték Harry Pottert, és Supermant

Sokkolta a brit Bible Society szervezetet a felmérésük eredménye, amely szerint az emberek nagyon keveset tudnak Bibliáról.superjesus
Nem kötelező hinni Istenben és a Bibliában, ám vannak dolgok, amik az általános tudás részét képezik, ezért illik tisztában lenni egy-egy bibliai történettel, kezdve azzal, hogy az alapján, Ádám és Éva volt az első emberpár.

A brit Bible Society szervezet felmérésének eredménye, amely arra volt kíváncsi, hogy a felnőttek mennyire tájékozottak a témában, ezzel ellentétben azt mutatja, hogy a megkérdezettek nagyon keveset tudnak a Szent könyvről.

Minden negyedik felnőtt például azt hiszi, hogy Superman bibliai hős volt, és sose hallottak Ádámról és Éváról. A megkérdezett felnőttek negyede szerint Harry Potter is a Bibliából származik.

Az angol hitoktatás hiányosságára mutatott rá az is, hogy a válaszadók több mint fele addig nem hallott József történetéről, amíg nem nézte meg a „József és a színes szélesvásznú álomkabát” című musicalt, akik pedig látták, nem tudták, hogy egy bibliai történet a mű alapja.

Tízből hat felnőtt azt sem tudta, hogy miről szól az 5000 éhező megvendégelése, és négyből hárman arra nem tudtak válaszolni, hogy mi köze Dánielnek az oroszlán barlangjához. Tízből kilencen pedig Salamon királyról, és bölcsességeiről nem hallott még.

A Biblia Társaság, a felmérés lesújtó eredménye után, arra jutott, hogy a szülőket jobban kell motiválni, hogy a gyerekeiknek bibliai történetet olvassanak. Ezen kívül azért is tenni kell, hogy az új generáció mellett, a szülők is megismerjék ezeket a históriákat.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com