Cseh belügyminisztérium: több mint egymillió külföldi él Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Több mint egymillió külföldi állampolgár élt július végén Csehországban, az ország összlakosságának mintegy 10 százaléka - közölte a cseh belügyminisztérium kedden.A hivatalos kimutatás szerint a 10,7 milliós országban a külföldiek száma 1,037 millió volt. Ebből 342 ezer letelepedési engedéllyel, 344 ezer átmeneti tartózkodási engedéllyel, míg 350 ezer ideiglenes védelemmel él Csehországban. Ez utóbbiak közé döntően a háború elől elmenekült ukránok tartoznak. Prágában a külföldiek száma meghaladja a 200 ezret, ami a város lakosságának mintegy 20 százaléka.
    

Az engedély nélkül az országban tartózkodó idegenek számát több tízezerre becsülik a hatóságok. Az első félévben a rendőrség 5217 olyan külföldit vett őrizetbe, aki engedély nélkül tartózkodott Csehországban. Ez 775-tel több, mint a tavalyi év első hat hónapjában. A külföldiek több mint fele, 551 ezer személy Ukrajnából számazik, a szlovák állampolgárok száma meghaladja a 118 ezret, őket a vietnamiak, illetve az oroszok követik 67 ezerrel, illetve 43 ezerrel.
    

Az idei év első hat hónapjában 799 illegális migránst vett őrizetbe a cseh rendőrség, 106-tal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában. Többségükben szíriai, török és afgán állampolgárokról volt szó. Nemzetközi védelmet az első félévben 708 külföldi állampolgár kért a cseh hatóságoktól, többségükben törökök, üzbégek, vietnamiak, ukránok és moldovaiak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com