Cseh belügyminisztérium: több mint egymillió külföldi él Csehországban

Több mint egymillió külföldi állampolgár élt július végén Csehországban, az ország összlakosságának mintegy 10 százaléka - közölte a cseh belügyminisztérium kedden.

Saját lakásban lakik szinte mindenki az EU keleti felén

Saját tulajdonú lakásban lakik az Európai Unió lakosságának többsége, több mint kétharmada az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala csütörtökön publikált kimutatása szerint.

A legtöbb bajnoki cím a moldovai Sheriff Tiraspolé a 21. században

Tizennyolc elsőséggel a moldovai FC Sheriff Tiraspol szerezte a legtöbb bajnoki címet a 21. században a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) kimutatása szerint.

Rekordmértékben zuhant tavaly a brit gazdaság teljesítménye

Korábban soha nem mért éves mértékben, átlagosan 9,9 százalékkal zuhant tavaly a brit hazai össztermék (GDP) - közölte pénteken ismertetett első becslésében a brit statisztikai hivatal (ONS).

Nőtt a harmadik negyedévben a német vegyipar forgalma

A harmadik negyedévben elért növekedés ellenére is az éves forgalom csökkenésére számít a német vegyipar az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VCI - derül ki a szerdán kiadott közleményéből.

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Az AutoWallis Csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) éves összevetésben 51 százalékos visszaeséssel 688,889 millió forintra csökkent az első fél évben - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóból.

Több mint 2 százalékkal csökkent a brit GDP az első negyedévben

Több mint negyven éve nem mért ütemben, 2,2 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben az előző három hónaphoz mérve a koronavírus-járvány első közvetlen reálgazdasági hatásaként - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).

Szeptemberben nőtt az ipari termelés Németországban

Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés Németországban az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán publikált kimutatása szerint.

Lassult a teljesítménynövekedés a német feldolgozóiparban

Augusztusban lassult a német feldolgozóipar teljesítményének növekedési üteme a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett kimutatása szerint.

Tovább nőtt Kínában a polgári légi utasforgalom

Az idei első fél évben a tavalyihoz képest 12,4 százalékkal 297 millióra nőtt a polgári légi utazások száma Kínában a polgári légügyi hivatal, a CAAC hétfőn közzétett jelentése szerint.

Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon, 2014-2017. szeptember

Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon, 2014-2017. szeptember.

Nagy a befektetői érdeklődés a cseh és szlovák kereskedelmi ingatlanok iránt

Tavaly jelentősen növekedett és az idei első negyedévben sem lankadt a befektetői érdeklődés a cseh és szlovák kereskedelmi ingatlanok iránt.