Csehország árvaházat és iskolát épít Szíriában

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Árvaházat és iskolát épít Szíriában Csehország - jelentette be szerdán Andrej Babis miniszterelnök a közszolgálati Cseh Hírtelevíziónak (CT24) nyilatkozva.A kormányfő kedden Prágában tárgyalásokat folytatott a szíriai Vörös Félhold szervezet képviselőivel, s megállapodtak abban is, hogy az árvaház befogadóképessége kezdetben ötven fő lesz. Később bővíteni fogják a kapacitását.

   
A cseh állam 20 ezer négyzetméteres telket birtokol Damaszkusz közelében. A projekt megvalósítására a kormány alapítványt hoz létre, amely támogatókat fog keresni az árvaház és az iskola felépítésének finanszírozására. Az árvaház és az iskola után egy bentlakásos kollégium, valamint egy sportközpont is épülne a telken. "A tervet a csehországi vöröskereszt és a szíriai Vörös Félhold együttműködése alapján tervezzük megvalósítani" - mondta Babis a televíziónak. Az épületet szíriai építészek tervezik meg, és szíriai cégek fogják építeni.
    

"Megegyeztünk abban is, hogy a központ működésének teljes költségét az első évben a cseh fél vállalja magára" - pontosított Andrej Babis. Michaela Sojdrová cseh kereszténydemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő tavaly azt javasolta, hogy Csehország fogadjon be 50 szíriai árvát a görögországi menekülttáborokból. Andrej Babis a javaslatot értelmetlennek minősítette és elutasította, amiért számos bírálatot kapott a sajtóban.
   

A kormányfőnek meggyőződése, hogy az árváknak Szíriában kell segítséget nyújtani. "Reméljük, hogy a szíriai helyzet a közeljövőben megoldódik, s a menekültek hazatérhetnek. Meggyőződésem, hogy az embereknek ott kell segítséget nyújtani, ahol születtek" - húzta alá Babis.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com