Damaszkusz tiltakozik a szíriai menekültek visszatelepítését célzó ankarai terv miatt

Damaszkusz  tiltakozását fejezte ki Ankara felé a török kormány azon terve ellen, miszerint Törökország egymillió szíriai menekültet szállítana az arab ország északi, törökbarát csoportok ellenőrizte részébe - jelentette vasárnap a Middle East Monitor című, londoni székhelyű hírportál.A török fél elképzelése szerint a menekülteket a török-szíriai határtól nem messze lévő, úgynevezett "biztonsági zónában" telepítenék le. A szíriai külügyminisztérium leszögezte, hogy Ankara a tervvel valójában Szíria és a szíriai nép megosztására törekszik, a SANA szíriai állami hírügynökség által idézett közleményben pedig "gyarmatosító szándékot" vetettek a török fél szemére.
   

"A +biztonsági zóna+ valójában etnikai tisztogatást jelent" - áll a közleményben. Recep Tayyip Erdogan török elnök májusban jelentette be, hogy kormánya szállítást és elszállásolást biztosít minden, önként hazatérni kívánó szíriainak a zónába, ahol sátrak és házak állnának rendelkezésükre. A török fél emellett több száz egészségügyi központot is létrehozott a területen, a hírportál pedig azt közölte, hogy Ankara mintegy 50 ezer állással várja az érkezőket.
    

Az elmúlt években a török csapatok több offenzívát is indítottak Szíria északi részén az itt működő kurd fegyveres milíciák ellen, a térséget pedig jelenleg Ankarához hú milíciák ellenőrzik. Törökországban csaknem négymillió szíriai menekült él. Mindeközben az Anadolu török hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a török biztonsági erők az Ankara - valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió - által terrorista szervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt(PKK) egyik magas rangú vezetőjével végeztek egy észak-iraki műveletük során. A tájékoztatás szerint a PKK műveleteit 2021 óta irányító Mehmet Erdogant - másik nevén Ahmet Rubart - szombaton ölték meg Kirkúknál. Az iraki kormány többször tiltakozott Ankaránál, amiért a kurd milíciák elleni akcióik során a török erők az arab ország területén hajtanak végre támadásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com