Dezertőrök mesélnek az Iszlám Állam titkairól

Kiábrándult ex-dzsihádisták beszélnek a terroristaszervezetről.isisFaképnél hagyták az Iszlám Államot azok a dezertőrök, akiknek a beszámolójáért duplán hálás a Nyugat, hiszen egyrészről ezeknek hála jobban bepillanthatnak az Iszlám Állam működésébe a hatóságok, másrészről kiváló elrettentetés azok számára, akiknek megfordul a fejében, hogy terroristának álljon.

Mivel a dezertőrök félnek az egykori társak bosszújától, valamint nem szeretnék, ha Európában vagy Amerikában meghurcolnák őket, ezért csak névtelenül volt hajlandó mesélni az az 58 dezertőr, akiket a londoni King’s College szólaltatott meg.

Az erről szóló jelentést az intézet a radikalizációt és a radikálisokat tanulmányozó, nemzetközi központja adta ki. Ebből kiderül, hogy már több százan hagyták ott a szervezetet, és ez a szám még magasabb lehet.

A menekülés természetesen nem könnyű, hiszen az, akit elkap az ISIS, biztos halállal lakol az árulásért, ennek ellenére sokan próbálnak meg Törökországon keresztül megszabadulni a terroristáktól.

Az 58 dezertőr csak a töredékének tűnik annak a rengeteg illúzióját vesztett embernek, aki már megbánta, hogy hitt az Iszlám Állam toborzóinak. A szervezetről mesélők közül többen azért csalódtak, mert nyugtalanította őket a muszlim hittársakkal szembeni brutalitás, valamint az iszlámmal össze nem egyeztethető viselkedés, amit az Iszlám Állam tagjai gyakran elkövetnek. Ilyen például a korrupció.

isisAz Iszlám Állam toborzói főleg a közösségi oldalakon hitegetik a naiv embereket, akiknek gazdagságot ígérnek, ha Szíriába szöknek, és csatlakoznak, ám a dezertőrök elmondták, hogy semmiféle luxuscikkek, autó, gazdagság nem várta őket.

Ketten akkor menekültek el, amikor rájöttek, hogy öngyilkos merénylőnek nézte ki őket az Iszlám Állam. Egyikük őszintén elmondta, hogy az ISIS brutalitása mindenkit elborzaszt. Ha pedig valaki ellentmond, vagy olyasmit követ el, ami a tagok szerint tilos, azt hitehagyottnak kiáltják ki, és kivégzik.

A kutatók elmondták, hogy abból, amit a dezertőrök elmondtak, az derül ki, hogy az Iszlám Állam berkein belül nincs olyan nagy egyetértés, mint amekkorát a propaganda sugall, és a szervezet nem olyan elszánt és határozott, mint azt szeretné elhitetni.

Az Amerikai Egyesült Államok már fel is használta az új információkat, és elindította az Iszlám Állam elleni propaganda-háborút a Think Again, Turn Away (Gondold át, és fordulj el) Twitter-kampánnyal, amelyben ISIS elleni üzeneteket küldenek.

A jelentést kiadó londoni intézet most azt sürgeti, hogy háruljon el minden jogi akadály a megtért iszlamisták feje fölül, és ne kelljen bíróság elé állniuk, ha hazatérve mindent elmondanak az Iszlám Államról.

Az intézet elfogadja azt az álláspontot, hogy a dezertőrök súlyos dolgokat követhettek el, emiatt készek bármit elmondani otthon, ha azzal menthetik a bőrüket, ám szerintük annyira egybehangzóak a vallomások, hogy azoknak a hitelességét nem lehet megkérdőjelezni.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

Késeléses és gázolásos támadás történt egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt csütörtökön egy manchesteri zsinagógánál.

Földrengés volt halálos áldozatokkal a Fülöp-szigeteken

Földrengés volt halálos áldozatokkal a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigetek központi Cebu tartományában kedden este bekövetkezett 6,9-es magnitúdójú földrengés halálos áldozatainak száma elérte a 69-et, és több mint 150 sérültről érkeztek jelentések.

Egeret fogtak

Egeret fogtak

A floridai Tallahassee északi részén rendhagyóan sikerült egy csalással és kábítószer-birtoklással gyanúsított férfi elfogása, az illetőt ugyanis egérjelmezben vitték el.

http://ujhazak.com