Donald Trump: átfogó katonai művelet jöhetnek Irán halogató taktikája miatt

Donald Trump amerikai elnök az iráni infrastruktúra elleni átfogó támadások folytatását helyezte kilátásba szerdán, bírálva Irán időhúzó tárgyalási taktikáját szerdán.Az elnök a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban közölte, közelebb került ahhoz, hogy támadást rendeljen el iráni hidak és erőművek ellen. Úgy fogalmazott: "volt egy esélyük, hogy aláírjanak egy megállapodást és túléljenek", és hozzátette, hogy a békemegállapodásról szóló egyeztetéseken kevés előrelépés történt.

Donald Trump kedden reggel megjelent Truth Social internetes bejegyzésében még úgy fogalmazott, hogy "túl hosszú ideje tárgyalnak egy megállapodásról, ami nagyszerű lett volna a számukra, most megfizetik ennek árát". Az elnök "csodának" nevezte, hogy a hétfőn lezuhant, Apache- típusú amerikai katonai járőrhelikopter kéttagú legénysége túlélte azt, hogy eltalálta egy iráni drón az ománi partok közelében. Az incidensről azt írta, hogy az iráni drón "a két pilóta között" csapódott a járműbe, de nem robbant fel, aminek köszönhetően a helikopter a vízbe ereszkedett.

A két amerikai katonát egy távirányítású "vízi drón" segítségével mentették ki a vízből két óra elteltével. Fehér házi illetékesek szerdán ugyanakkor azt közölték, hogy a történtek ellenére a tárgyalások folytatódnak Iránnal. "Az Egyesült Államok válaszolt az Apache elleni támadásra, és az elnök továbbra is maximális nyomást gyakorolt egy megállapodás létrejötte érdekében" - mondta egy nyilatkozó.

Az amerikai haderő az amerikai katonai helikoptert ért incidensre válaszul washingtoni idő szerint kedden este műveletet hajtott végre iráni célpontok ellen. A közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokság (Centcom) bejelentése szerint "önvédelmi légicsapásokról" volt szó. Később közölték, hogy összesen mintegy 20 iráni célpontot támadtak, köztük légvédelmi és radarlétesítményeket.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com