Donald Trump: jelentős amerikai hadiflotta tart Irán felé

Hatalmas amerikai hadiflotta tart Irán felé – jelentette be Donald Trump amerikai elnök, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség a hajók bevetésére.„Nagyon sok hajónk megy abba az irányba, biztos, ami biztos… Inkább nem szeretném, ha bármi történne, de szorosan figyelemmel követjük őket (Iránt)” – szögezte le Trump a Davosból az Egyesült Államokba tartó elnöki különgép (Air Force One) fedélzetén helyi idő szerint csütörtökön.

Hajókövetési adatok szerint az Abraham Lincoln amerikai romboló és másik három hadihajó valóban a közel-keleti térség felé tart. Trump elmondta azt is, hogy „nagyon hamar” életbe lép az a 25 százalékos vám, amellyel Washington az Iránnal üzletelő országokat sújtaná.

Az elnök többször helyezett kilátásba Irán elleni csapásokat, amiért a síita állam hatóságai aránytalan mértékben léptek fel a december végén kirobbant, országosra duzzadt kormányellenes tüntetések résztvevői ellen. A múlt héten mindazonáltal enyhült Trump Teheránnal szemben alkalmazott hangvétele amiatt, hogy szerinte az iráni vezetés leállította a tiltakozások során letartóztatottak kivégzését. Ezzel kapcsolatban Trump az elnöki gép fedélzetén adott nyilatkozatában azt mondta, hogy Teherán csaknem 840 akasztást halasztott el az ő hatására.

„Mondtam nekik: ha felakasztjátok azokat az embereket, keményebb csapást kaptok, mint valaha” – szögezte le, kiemelve, hogy a tervezett csapások erősebbek lennének az iráni nukleáris létesítményekre tavaly júniusban mért csapásoknál is. Az iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka ugyanakkor arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a testület „a ravaszon tartja az ujját”.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com