Drón végzett egy al-Kaida vezetővel Jemenben

Az ország középső részében halt meg a nemzetközi terrorszervezet egyik jemeni vezetője. Baqeri_d20130728064829053
Két társával együtt tartózkodott ma reggel Káid el-Dzahab, a Bejda tartománybeli, Manasze faluban, amikor az autójukat megsemmisítette egy drón.

Káid a Jemenben aktív Aqpának volt az vezetője, ami az al-Kaida Arab-félszigeten tevékenykedő, aktív ága.

El-Dzahab annak a Tarik el-Dzahabnak volt a testvére, aki szintén az Aqpa vezetője volt, és 2012 januárjában egy időre a Bajda tartománybeli Radda település felett vette át az irányítást. Később őt terroristák ölték meg egy fegyveres támadásban.

Az al-Kaida 2011-ben tudta megerősíteni a befolyását Jemen déli részén az akkori népfelkelésnek köszönhetően. A mai támadást egyértelműen az Egyesült Államok hajtotta végre, hiszen a térségben csak ők rendelkeznek pilóta nélküli repülőgépekkel.

Az al-Kaida egy másik, magas rangú vezetőjével júliusban végzett egy amerikai drón. Akkor a szaúd-arábiai ágat, a Szaíd as-Sahrí szárnyat sikerült meggyengíteni.

Az USA még a hónap elején kimenekítette a diplomatáit Jemenből, mert terrortámadástól féltek, ugyanis több lehallgatót al-Kaida telefonbeszélgetés is arra utalt.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com