Egy holland bíróság a menekültközpontok körülményeinek javítására kötelezte az államot

Egy holland bíróság arra kötelezte az államot, hogy tegyen lépéseket a menedékkérők elhelyezésének javítására, különösen a Ter Apel-i regisztrációs központban, ahol elfogadhatatlan körülmények uralkodnak - írta csütörtökön a Dutchnews hírportál.A Vluchteligenwerk Nederland holland menekültügyi szervezet pár hete fordult bírósághoz a menekültszállások ügyében. A szervezet előzőleg augusztus elejéig adott ultimátumot a holland kormánynak, hogy megtegye a megfelelő lépéseket és elegendő férőhelyet, valamint normális életkörülményeket biztosítson a menedékkérők számára, de ez véleményük szerint nem történt meg.
    

A bíróság csütörtökön kimondta, hogy "minden menekültnek joga van tetőhöz a feje fölött, legalább 4 négyzetméteres helyiséghez, zárható ajtóhoz és nyitható ablakhoz", valamint elegendő élelemhez, ivóvízhez és megfelelő higiéniai szolgáltatásokhoz. A bíróság kötelezte a kormányt, hogy javítsa a Ter Apelben és más átmeneti menekültszállásokon az életkörülményeket, úgy, hogy azok megfeleljenek a nemzetközi normáknak. A testület ugyanakkor elutasította a menekültszervezet érvelését, miszerint a kormánynak minden menekültet egyformán kellene kezelnie. A bíróság szerint az orosz invázió elől menekülő ukránok "más helyzetben" vannak, mint a többi menekült.
    

A bíróság két hetet adott a kormánynak arra, hogy javítsa a Ter Apel-i központban élő, kísérő nélküli kiskorúak életkörülményeit. Jelenleg mintegy 300 gyermek él a létesítményben, holott csak 55 férőhely van számukra kialakítva. Eric van der Burg menekültügyi államtitkár szóvivője azt mondta, hogy tárgyalásokat folytat a Vluchtelingenwerkkel, és levélben kér segítséget a helyi hatóságoktól a kísérő nélküli gyermekek elhelyezéséhez.
   

"Osztjuk a Vluchtelingenwerk aggodalmait, de jelenleg nem tudjuk azt kínálni a menedékkérőknek, amire korábban képesek voltunk. Az viszont elsődleges számunkra, hogy a kiskorúakat biztonságos környezetben, humánusan módon helyezzük el" - nyilatkozta a szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com