Egy holland kormánypárti politikus észtországi börtönökbe küldené a Hollandiában elítélt rabok egy részét

Észtországi börtönökben tölthetné le börtönbüntetését a Hollandiában elítéltek egy része a holland igazságügyi és biztonsági államtitkár indítványa szerint; Ingrid Coneradie a börtönszemélyzet súlyos létszámhiányára hivatkozva nyújtaná be javaslatát - jelentették holland sajtóforrások szerdán.A holland Szabadságpárt (PVV) színeiben politizáló Conradie elmondta, a lehető leghamarabb el szeretne látogatni Észtországba, "felmérni a lehetőségeket". Az NlTimes című holland hírportál úgy tudja, több ország is felajánlott üres helyeket börtöneiben Hollandiának, ahol jelenleg csaknem 2000 elítélt még mindig nem kezdhette meg börtönbüntetése letöltését az ítélet-végrehajtó intézetekben dolgozók létszámhiánya miatt.

Az RTL Nieuws televíziócsatorna azt közölte, a javaslat egyik változata szerint nem holland állampolgárságú elítélteket szállítanának észt börtönökbe, az indoklás szerint azért, mert ők kevesebb látogatóra számíthatnak, illetve esetükben nem kell reintegrációs programokkal számolni. Egy másik változat értelmében a hosszú börtönbüntetésre ítéltek kerülnének e börtönökbe, akiket majd a reintegrációs szakaszban szállítanának vissza Hollandiába.

Az RTL továbbá úgy tudja, a holland igazságügyi és belbiztonsági minisztérium több tisztségviselője látogatott már el Észtországba, "amely nem zárkózik el az ötlettől". A javaslathoz közel álló forrásokra hivatkozva a csatorna hozzáteszi, hogy a tervek szerint 2026-tól akár 500 elítéltet is átszállíthatnak egy észtországi, vélhetően Tartu városában található börtönbe.

Az NlTimes mindazonáltal figyelmeztet arra is, hogy a javaslatot először is a holland alkotmány, illetve a pénzügyi fenntarthatóság fényében kell megvizsgálni, és ha az indítványt elfogadják, a programban részt vállaló észt börtönöket hozzá kell igazítani a holland jog vonatkozó előírásaihoz is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com