Elfoglalta Tabka repterét az Iszlám Állam

Áttörték a szélsőségesek a szíriai kormánycsapatok utolsó támaszpontjának védelmi vonalát az északkeleti Rakka tartományban, és elfoglalták a légitámaszpontot.Islamic State militant uses a loud-hailer to announce to residents of Taqba city that Tabqa air base has fallen to Islamic State militants, in nearby Raqqa cityGyakorlatilag az Iszlám Állam kezére került a Rakka tartományi fővárostól 45 kilométerre fekvő, fontos Tabka légitámaszpont, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet jelentése szerint.

Az érintett területen több tucat szíriai kormánykatona holtteste hever az utcán, de még vannak olyan szektorok, amelyek környékén folynak a harcok, és a szíriai légierő újabb légicsapásokat mért a szélsőséges harcosokra.

A hivatalos szíriai hírügynökség megerősítette, hogy a támaszpont kikerült a kormányerők ellenőrzése alól, ám a bázis kiürítése után, a katonákat átcsoportosították és nagy számban vonultak vissza Azaria település felé.

Az Iszlám Állam múlt hét szerdán indította a negyedik rohamát a légitámaszpont ellen, ahonnan repülőszázadokat, harci helikoptereket, tankokat és tüzérséget vetettek be a terroristákkal szemben. Az OSDH helyi aktivistái adatai szerint legalább 100 szélsőséges harcos halt meg az összecsapásokba, és mind a két oldalon rengeteg a sérült.

Egy későbbi összesítés már arról szólt, hogy a két fél összesen, kedd éjjel óta, több mint 500 tagot vesztett. A katonák oldaláról ez a szám 170, míg az Iszlám Állam oldaláról 346. A bázis elfoglalása után, a terroristák a kormányerő 150 tagját foglyul ejtették, és kivégzéseket is végrehajtottak.

Rakkában a fegyveresek és szövetségeseik az utcákra vonultak, és a levegőbe lövöldözéssel ünnepeltek, valamint közszemlére tették a szíriai katonák levágott fejét. Tabkánál az Iszlám Állam súlyos vereséget mért a kormányra. A terroristák most a szomszédos Aleppó tartomány felé fordíthatják a figyelmüket, ahol az elmúlt hetekben tucatnyi várost és falut foglaltak el.

(Forrás: napigazdasag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com