Elmarasztalta Romániát az emberi jogi bíróság egy kisebbségi szervezet panasza nyomán

Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért 2008-ban a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek jelöltjeit hátrányosan érintő választási törvényt hozott - tudatta kedden az Agerpres hírügynökség.Danis SabitRomániát a Török Nemzetiségűek Egyesületének (AET) képviselője, Danis Sabit panaszolta be Strasbourgban, amiért nem indulhatott az AET jelöltjeként a parlamenti választásokon.

Az Európa Tanács bírósági szerve a vizsgálat során megállapította, hogy a voksolás előtt alig hét hónappal olyan választási törvényt hoztak, amely előnyben részesítette a már korábban is parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezeteket, azáltal, hogy a többi hasonló szervezet választási részvételét többletfeltételek teljesítéséhez kötötte.

Az EJEB szerint Románia elmarasztalása megfelelő erkölcsi elégtétel, így kárpótlást nem ítélt meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com