Elutasították a bukaresti képviselők, hogy eljárás induljon egy korrupcióval gyanúsított társuk ellen

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A bukaresti képviselőház elutasította kedden, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson Eugen Bejinariu szociáldemokrata képviselő ellen, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak az egykori Nastase-kormány tagjait érintő, úgynevezett Microsoft-ügyben.A 2000-től 2004-ig hatalmon lévő Nastase-kabinet volt kormányfőtitkárának kiadatását már tavaly novemberben kérte a DNA, a választási kampány idején megrendezett korábbi szavazáson azonban a parlament már nem volt határozatképes. Azóta Bejinariu újabb mandátumot - és mentelmi jogot - szerzett.

Romániában a törvényhozói mandátummal rendelkező volt miniszterek ellen csak a ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás. A keddi titkos voksoláson 183 képviselő ellenezte, 88 pedig támogatta Bejinariu kiadását. A jobbközép ellenzék pártjai a vita során azzal vádolták a szociálliberális kormánykoalíciót, hogy a mentelmi jog mögé bújtatja korrupciógyanúba keveredett politikusait, holott azok ártatlanságáról vagy bűnösségéről szerintük nem a törvényhozásnak, hanem az igazságszolgáltatásnak kellene döntenie.


Az ellenzéki pártok bejelentették, hogy a titkos voksoláson szavazatukat látható módon adják le. Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese emiatt a házszabály megsértésével vádolta az ellenzéket. A több egymást követő kormány kilenc miniszterét érintő Microsoft-akta első négy, már bíróság elé állított vádlottjára jogerősen kettő és hat év közötti letöltendő börtönbüntetést és 17 millió euróra rúgó vagyonelkobzást szabtak ki a bírák. Bejinariu a legnagyobb romániai korrupciós ügyként emlegetett dossziéból leválasztott, úgynevezett Microsoft-2-ben érintett, három volt miniszter-társával együtt.


A DNA szerint a bukaresti oktatási és informatikai tárca, valamint a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.


A képviselőház jogi bizottsága, amely tavaly még Bejinariu mentelmi jogának felfüggesztését javasolta, most a DNA kiadatási kérésének elutasítását javasolta, arra hivatkozva, hogy 2004-ben, a feltételezett bűncselekmény idején még nem volt hatályban a korrupcióellenes törvény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com