Vádat emeltek a szerbiai kulturális miniszter ellen hivatali visszaélés miatt

Vádat emelt Nikola Selakovic szerb kulturális miniszter, valamint három másik ember ellen az ország szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyésze hétfőn hivatali visszaélés és dokumentumok hamisításának vádjával - közölte az ügyész hivatala.

Letartóztatták a rablás elkövetését tervező rendőrt

Hivatali visszaélés bűntettével, továbbá rablás előkészületének vétségével meggyanúsított rendőrt tartóztatott le a bíróság a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Hivatali visszaélés miatt emeltek vádat egy baranyai polgármester ellen

Hivatali visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat egy baranyai falu polgármestere ellen, amiért rendszeresen hamisan igazolta egy nő közfoglalkoztatását - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy korábbi kormánytisztviselő ellen

Hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hivatalos adatokat adott át egy arra nem jogosult embernek - közölte a főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Hivatali visszaéléssel és csempészettel is gyanúsítják a korábbi montenegrói rendőrfőkapitányt

Letartóztatta a montenegrói rendőrség hétfőn az ország egykori rendőrfőkapitányát, mert a gyanú szerint hivatali ideje alatt visszaélt hatalmával, valamint bűnszervezet alakításában és csempészetben vett részt - közölte az ország ügyésze.

Értékhatár nélkül maradt a román büntetőjogban a hivatali visszaélés meghatározása

Értékhatár nélkül maradt a román büntető törvénykönyvben (Btk.) a hivatali visszaélés meghatározása, miután a képviselőház szerdán, a Btk. módosítása során eltörölte a szenátus által bevezetett, sok vitát kiváltó küszöbértéket.

Hivatali visszaéléssel vádolják Románia kormányfőtitkárságát a román-magyar szolidaritási egyesület kezdeményezői

Hivatali visszaéléssel, az alapvető emberi jogok, az egyesülési jog és a szólásszabadság megsértésével vádolják Románia kormányfőtitkárságát a "December 15. - A román-magyar szolidaritás napja" egyesület kezdeményezői.

Hivatali visszaélés miatt őrizetbe vettek egy boszniai minisztert

Hivatali visszaélés gyanújával a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) őrizetbe vette Milos Lucic emberi jogokért és menekültekért felelős boszniai minisztert - közölte a Klix.ba szarajevói hírportál kedden.

Pécsi közgyűlés: felmentették a közterület-felügyelet korábban meggyanúsított vezetőjét

Megszüntette a helyi közterület-felügyelet vezetőjének közszolgálati jogviszonyát a pécsi önkormányzat pénteki rendkívüli zárt ülésén.

Az ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsít egy rendőrt és két másik embert

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kétrendbeli hivatali visszaélés bűntettével gyanúsított meg egy autópályarendőrt, míg két másik ember felbujtóként követte el ugyanezen bűncselekményt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Márta LMP-s képviselőt

Bűnösnek mondta ki a hivatali visszaéléssel gyanúsított Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott Demeter Márta pere

Zárt tárgyalás elrendelése után tanúmeghallgatásokkal folytatódott a hivatali visszaéléssel vádolt Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő büntetőpere pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.