Letartóztatták a rablás elkövetését tervező rendőrt

Hivatali visszaélés bűntettével, továbbá rablás előkészületének vétségével meggyanúsított rendőrt tartóztatott le a bíróság a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.Közleményükben azt írták: a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügy lényege szerint egy vármegyei rendőr-főkapitányságon dolgozó rendőr az új szolgálati helyén a rendőrségi nyilvántartási rendszerekhez korábban biztosított hozzáférési jogosultságát továbbra is használta, és több esetben a szolgálati feladataival össze nem egyeztethető lekérdezéseket hajtott végre.

A nyilvántartási rendszerek meg nem engedett használatával a rendőr szabálysértési és büntetőeljárási ügyek iratait nézte meg, és az így megismert információkat megosztotta barátaival, ismerőseivel; ezzel hozzájárult a bűnügyi adatok jogosulatlan megismeréséhez - közölték.

Ezen túlmenően 2025 áprilisában a rendőr egy ismerőse felhívására vállalta, hogy egy elektromos cigarettával kereskedő fiatalkorútól fenyegetéssel segít megszerezni legalább 100 készüléket, majd a közös végrehajtásban is megállapodtak - ismertették a részleteket, megjegyezve: a két férfi a bűncselekménnyel megszerzett elektromos cigarettákat tovább akarta értékesíteni, sőt a sikeres akció után több hasonló bűncselekményt is terveztek.

A rendőr cselekményei 9 rendbeli hivatali visszaélés bűntettének és rablás előkészülete vétségének megállapítására alkalmasak - közölte a főügyészség, jelezve: a rendőr szolgálati jogviszonya megszűnt, elkövetőtársát pedig más büntetőeljárásban tartóztatták le.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com