Energia-ársapkáért tüntettek Romániában a kohászati szakszervezetek

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A bukaresti energiaügyi minisztérium elé vontak jelképes sztrájkőrséget pénteken a romániai kohászati szakszervezetek, árkorlátozást követelve az ipari fogyasztók számára is.A tüntetők szerint a tarthatatlanná vált a nagy energiaigényű iparágak helyzete: az ágazatban szinte teljesen leállt a termelés, már több ezer alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra. A dél-romániai Slatinán működő Alro alumíniumgyár az ország legnagyobb energiafelhasználójának számít, a magas energiaárak miatt azonban kevesebb mint harmadára kényszerült csökkenteni a termelést, 700 alkalmazottját már hazaküldte, év végéig pedig további 1500-at küld kényszerszabadságra. A Duna torkolatvidékén, Tulceán üzemelő Alum timföldgyár már leállt: ott 570 ember maradt munka nélkül.
    

Az alumíniumipari vállalatok küldöttei idén másodszor tüntettek Bukarestben az energiaárak korlátozását követelve, most azonban a galaci, zilahi, aranyosgyéresi, vajdahunyadi, targovistei és calarasii kohászokat - mintegy 30 ezer munkást - képviselő Metarom szakszervezet is csatlakozott hozzájuk. A több száz szakszervezeti képviselő magyarázatot és megoldást követelt a szaktárcától az energiaárak - szerintük indokolatlan - emelkedésére, és Virgil Popescu energiaügyi miniszter leváltását követelték. Petíciójukban úgy fogalmaztak: a tárcának nem az energiapiac 40 kereskedőjének gazdagodását, hanem a több tízezer munkahely védelmét kell szem előtt tartania. Rámutattak: az iparág nem maradhat versenyképes egy olyan piacon, ahol a külföldi konkurensek legfeljebb 50 dollárt (19 550 forint) fizetnek a villanyáram megawattórájáért (MWh).
    

A bukaresti tőzsdén pénteken ennek hatszorosába, 1486 lejbe (306 dollár) került 1 MWh villamosenergia, de héten volt olyan nap, amikor megawattóránként 2560 lejes áron kereskedtek a villamos energiával. A szakszervezetek az ipari fogyasztók számára is árkorlátozást követelnek, de erre aligha lesz fedezet: a bukaresti kormány a lakosság esetében is arra kényszerült, hogy szeptembertől 15 százalékkal csökkentse a hatósági ársapkával vásárolható energiamennyiséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com