Erdélyi intézmények fejezték ki aggodalmukat az MTA körüli bizonytalanság miatt

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége és a szintén kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói is közleményben adtak hangot aggodalmuknak hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanság miatt.Az egyetem honlapján közölt, a BBTE vezetősége által jegyzett közlemény arra világít rá, hogy a tanintézet számára kiemelt fontosságú az együttműködés az MTA-val és kutatóintézeteivel. Mint részletezte: az MTA kutatóintézeteiben a BBTE számos oktatója szerzett és szerez tudományos fokozatot, az akadémia munkatársai közül többen járultak és járulnak hozzá társult oktatóként a kolozsvári egyetem fejlődéséhez.

    
"Mindezek értelmében aggódva figyeljük az MTA és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanságot. (.) Reméljük, hogy az MTA és kutatóintézeti hálózatának helyzete az MTA számára megnyugtató módon rendeződik, ami lehetővé teszi további gyümölcsöző együttműködésünket ezzel a mind hazai, mind nemzetközi téren nagy elismertségnek örvendő intézménnyel" fogalmazott a BBTE vezetősége.
    

A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai szolidaritási nyilatkozatot juttattak el hétfőn az MTI-hez. Ebben szintén arra a szoros szakmai kapcsolatra hivatkoztak, amely a kolozsvári intézmény és az MTA kutatóintézetei, valamint szakemberei között kialakult. "Aggodalommal figyeljük az MTA kutatóintézeti hálózatának átalakítási folyamatát, amelyet szakmailag indokolatlannak és az MTA kutatóival szemben méltánytalannak tartunk. Mi, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai, szolidaritásunkat fejezzük ki magyarországi kollégáinkkal, és támogatjuk az Akadémiai Dolgozók Fórumának tiltakozó akcióját" - áll a kisebbségkutató munkatársai által jegyzett nyilatkozatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com