Erdogan újabb észak-szíriai szárazföldi hadműveletre tett utalást

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette szerdán Ankarában, hogy a most folyó észak-szíriai török légihadjárat "csak a kezdet", és országa "a legmegfelelőbb időben" szárazföldön is újból be fog avatkozni a térségben.Erdogan, aki a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben, az AKP parlamenti frakcióülésén felszólalva úgy fogalmazott: "a műveletek, amelyeket repülőgépekkel, ágyúkkal, felfegyverzett drónokkal folytatunk most, csak a kezdet". "A számunkra legmegfelelőbb időben szárazföldön is odacsapunk a terroristáknak" - jelezte.
   

Leszögezte egyúttal: Ankara minden eddiginél eltökéltebb abban, hogy kialakítson egy olyan biztonsági sávot, amely garancia lesz a Törökország déli határa elleni újabb támadások kivédésére, Hatay tartománytól egészen Hakkariig. A török államfő emlékeztetett arra, hogy a korábbi hadműveleteikkel ennek a sávnak egy szakaszát már létrehozták (Észak-Szíriában), majd fogadkozott, hogy a fennmaradó részt is lépésről lépésre kialakítják, példaként említve Tell-Rifát, Manbídzs és Kobani városokat.
   

Erdogan utalása Hakkari tartományra azonban azt jelzi, hogy Törökország nemcsak Észak-Szíriában, hanem Észak-Irakban is szárazföldi hadműveletre készül, miként azt a török harci gépek eddigi célpontjai is érzékeltetik. A török légierő a hétvége óta mér csapásokat a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia észak-szíriai hadállásai, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki hadállásai ellen. A PKK, amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánított, 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban, főhadiszállása pedig Észak-Irak hegyeiben található. Ankara szerint az YPG a PKK szíriai szárnya, és ugyancsak nemzetbiztonsági fenyegetést jelent számára.
    

A mostani légi hadműveleteknek az az előzménye, hogy a török vezetés a szíriai kurd milíciát okolja a november 13-ai isztambuli robbantás miatt, amely hat halálos áldozatot követelt. A török hadsereg 2016 augusztusa és 2019 októbere között három jelentősebb hadműveletet hajtott végre Észak-Szíriában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com