ET: Magyarország előrelépéseket tett a korrupcióellenes ajánlások végrehajtásában, de még nem teljesíti mindegyiket

Az Európa Tanács üdvözli az Országgyűlésről szóló törvénynek az összeférhetetlenség esetére egyértelműbb következményeket kilátásba helyező módosításait, azonban a korrupció elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi ajánlások magyarországi betartását összességében továbbra sem tartja kielégítőnek - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden.A GRECO megállapítása szerint a 2015-ben megfogalmazott 18 ajánlás közül a magyar illetékes hatóságok ötöt hajtottak végre kielégítő mértékben. Továbbra is hiányosságok mutatkoznak a bírákra és az ügyészekre vonatkozó ajánlások végrehajtásában, és határozottabb intézkedésekre van szükség a parlamenti jogalkotási folyamat átláthatóságának és konzultációs lehetőségének javítására, ideértve a lobbistákkal való kapcsolattartásra vonatkozó szabályok bevezetését is.

    
Az Országgyűlésre vonatkozóan a szakértők magatartási kódex kidolgozását ajánlották az összeférhetetlenségi szabályok megsértése ellen, emellett a vagyonnyilatkozatok egységesítését, illetve a képviselők mentelmi jogának általános felülvizsgálatát javasolták. A bírókkal kapcsolatban a szakértők azt állapították meg, hogy nem történt érdemi előrelépés a korábban megfogalmazott három ajánlás tekintetében.


Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének hatáskörére vonatkozóan továbbra is kifogásokkal éltek a bírók kinevezésének vagy előléptetésének, valamint a bírói megbízatások meghosszabbításának folyamatát illetően. A GRECO üdvözölte, hogy hatályba létek az ügyészeket és ügyészségeket érintő törvénymódosítások, amelyek kötelezővé teszik a fegyelmi biztos bevonását a fegyelmi eljárásokba. Megjegyezték azonban, hogy ez nem elegendő a vonatkozó ajánlás megfelelőre minősítéséhez.


Hozzátették továbbá, hogy nem történt előrelépés a főügyész megbízatásának meghosszabbítását és az ügyészek szélesnek ítélt mentelmi jogát illetően sem. A szakértői csoport arra szólította fel Magyarországot, hogy 2021. szeptember 30-ig készítsen jelentést a még függőben maradt ajánlások teljesítéséről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com