Ételfüggő lett a láncdohányos kisfiú

Nem tud ellenállni a gyorséttermi kosztnak az a kisfiú, aki kétévesen napi negyven szál cigarettát szívott el.Aldi-Suganda-2805266Annak idején az egész világon hatalmas felháborodást keltettek azok a fotók, amelyen egy kétéves indonéz kisfiú volt látható, cigivel a szájában. Később kiderült, hogy ez egyáltalán nem ritka kép, hiszen Aldi naponta negyven cigarettát füstölt el.

Az esetből hatalmas botrány lett, amiben az indonéz kormányt, és a szülőket is támadták. A felháborodott tömeget végül úgy sikerült elcsendesíteni, hogy kifejezetten a gyerekek számára elindítottak egy dohányzás abbahagyását segítő programot.

aldi-rizalAz ügyet ekkor egy időre elfelejtették, de most a riporterek úgy döntöttek, hogy megnézik mi újság van Aldival. Mint kiderült, a kisfiú a hosszú és gyötrelmes elvonókúra után letette a cigit, és már egyáltalán nem kívánja a koporsószöget, hiába is kínálják meg vele.


Ám a történet nem érhetett véget boldog befejezéssel, mert a riporterek sokkolva látták, hogy az ideális 17 kilogramm helyett, Aldi több mint kétszer annyit nyom. A gyerek 28 éves édesanyja elmondta, hogy a leszokás után megnőtt a kisfiú étvágya, főleg a gyorséttermi koszt iránt. Aldi a rengeteg szénhidrát mellett, naponta három tubus sűrített tejet is megeszik.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tesz ez ellen valamit, az anya azt válaszolta, hogy mivel népes a család, ezért nem tudnak folyton arra figyelni, hogy a kisfiú mit, és mennyit eszik.

függő1

függő2

(Forrás: Daily Mail)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com