Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök.

Sajtótájékoztatóján Charles Michel kijelentette, a CETA nagyon fontos a vállalatok, a gazdaság számára. Didier Reynders külügyminiszter pedig jogosnak nevezte a szerződéssel kapcsolatos korábbi vallon aggodalmakat.

ceta

Később Paul Magnette vallon kormányfő is megerősítette, hogy egyezségre jutottak. "Tető alá hoztuk a megállapodást, amelyet megküldünk az uniós intézményeknek és az európai partnereinknek" - mondta. Hozzátette, "Vallónia rendkívül boldog, hogy meghallgatták a követeléseinket".

A szabadkereskedelmi megállapodást eredetileg a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcsértekezleten írták volna alá, a belgiumi Vallónia tartomány vonakodása miatt azonban a belga szövetségi kormánynak nem volt meg a felhatalmazása az egyezmény aláírására, ezért a találkozót lemondták.

A belga politikusok közötti egyezség részletei egyelőre nem ismertek, de sajtóhírek szerint a dokumentumot már el is küldték az uniós állandó képviseletnek.

A vallon kormányzat korábban az egyezményben szereplő jogorvoslati mechanizmus miatt nem járult hozzá a CETA aláírásához, mert úgy vélte, az lehetőséget ad arra, hogy a nagyvállalatok kikezdjék az uniós és a belga jogszabályi előírásokat, környezetvédelmi, egészségügyi, munkavédelmi, munkajogi normákat.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama már korábban is kész volt aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége volt Vallónia beleegyezésére is. Sokan azzal vádolták a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokra használja fel a vétójogát.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is.

Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...

http://ujhazak.com