Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják
Egy tervezet uniós szabály miatt veszélybe kerülhet a Németországban és Nyugat-Berlinben kapható török gyorsétel, a döner. Az ok, hogy a döner foszfáttal szennyeződik miközben készítik.
Minderről a Bild számolt be, amely szerint az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága a Zöldek és a szocialisták hatására adta be a kérelmet, hogy az egészségügyi kockázatok miatt tiltsák meg a foszfát használatát a dönerhús gyártásakor.
Ha az EP a bizottság álláspontját elfogadja, akár az egész ágazat veszélybe kerülhet.
A foszfátot az élelmiszeriparban sok területen használják, a dönerhúsgyártása során a vízmegkötő tulajdonsága miatt alkalmazzák. Enélkül ugyanis a nyársra rétegzett hús kiszáradna és szétesne.
Az EU-ban naponta 500 tonna dönerhús kerül értékesítésre, és ennek 80 százalékát Németországban állítják elő. Az ágazat 110 ezer embernek ad munkát.
"Betiltásával összeomlana a dönerhúsgyártás" -mondta el a Bildnek Renate Sommer a német kereszténydemokrata unió (CDU) egyik EP képviselője.
Az egészségpolitikára szakosodott képviselő szerint a Zöldek és a szocialisták pánikot akarnak kelteni. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) adatai szerint a foszfát bevitele napi 4200 milligrammig veszélytelen, egy adag döner húsban pedig csak 134 milligramm foszfát van.
"Az uniós állampolgárok a dönerfogyasztás révén egy év alatt legfeljebb annyi foszfátot visznek be szervezetükbe, mint amennyit másfél liter kóla elfogyasztásával." – mondta el a politikus.
A Bild cikke szerint az EP egyéb húskészítményeknél 2014 óta engedi a foszfát használatát, ez pedig arra utal, hogy az uniós parlament diszkriminálni akarja a dönert.
A hagyomány szerint a nyárson sült hússal töltött szendvicset egy anatóliai bevándorló, Kadir Nurman tette fel először az étlapjára. Mindez még 1972-ben történt a nyugat-berlini belvárosban lévő Bahnhof Zoo mellett falatozójában.
A zsömlében akkor a húson kívül még csak hagyma és saláta volt, de így is hamar népszerű lett. Egy idő után többen vették, mint a másik berlini gyorsételt, a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbászt, azaz a currywurst-ot.
Magyarországon a döner kebabként elterjedt szendvicsre egy egész iparág épült, amely a törökök és a török bevándorlók irányítása alatt van.
A dönerrel foglalkozó európai török cégeknek külön érdekképviseletük is van, az ATDID, amelynek a székhelye Berlinben található.
Forrás: 888.hu

_1.jpg)

_2.jpg)

.jpg)

Hozzászólások