Európa Tanács: a konfliktusban érintettek jogainak védelme kulcsfontosságú a békefolyamat sikeréhez

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az örmény és az azerbajdzsáni hatóságoknak a béketárgyalások során az emberi jogok védelmére kell összpontosítaniuk, és szavatolniuk kell, hogy szigorú emberi jogi biztosítékokat fektessenek le a hegyi-karabahi konfliktus által érintettek számára - jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.Dunja Mijatovic októberi, Örményországban és Azerbajdzsánban tett látogatását követően közzétett nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy szeptemberben néhány nap leforgása alatt az azeri katonai beavatkozás miatt több mint 101 ezer örmény hagyta el a karabahi régiót, ment át Örményországba. Ezt követően Azerbajdzsán teljes ellenőrzést szerzett a régió felett.
    

Az emberi jogi biztos hangsúlyozta, annak oka, hogy a karabahi örmények elhagyták a régiót, az volt, hogy semmilyen biztonsági vagy védelmi garanciát nem kaptak, számukra az otthon elhagyása volt az egyetlen ésszerű lehetőség. Mijatovic üdvözölte az örmény hatóságok azon erőfeszítéseit, hogy a Karabahból érkező rászorulóknak alapvető segítséget nyújtanak, ugyanakkor hangsúlyozta: szavatolni kell minden szükséges támogatáshoz való közép- és hosszú távú hozzáférést is.
    

"Az Európa Tanács tagállamainak továbbra is pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk annak biztosítására, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők és a befogadó lakosság humanitárius szükségletei maradéktalanul kielégíthetők legyenek" - fogalmazott. Az emberi jogi biztos hangsúlyozta, hogy a közelmúltban lakóhelyüket elhagyni kényszerült karabahi örményeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy biztonságban és állampolgárságuk, illetve jogi státusuk szavatolása mellett térhessenek vissza otthonaikba. Az esetleges végleges visszatérésig haladéktalanul meg kell találni a módját annak, hogy a karabahi örmények ideiglenesen hazalátogathassanak, megnézhessék otthonaikat, és ellátogassanak azokba a temetőkbe, ahol szeretteik nyugszanak - emelte ki.
    

Az azerbajdzsáni hatóságok feladata annak biztosítása, hogy a karabahi örmények által hátrahagyott ingatlanokat megvédjék a fosztogatóktól vagy azok illetéktelen elfoglalásától - hangoztatta. Azoknak az örményeknek pedig, akik a karabahi régióban maradtak, szintén részesülniük kell minden emberi jogi védelemben, beleértve a mozgás szabadságának gyakorlását is - húzta alá.
    

Mijatovic üdvözölte az azerbajdzsáni kormány lépéseit a menekültek visszatérésének elősegítése érdekében, és reményét fejezte ki, hogy minden menekült, aki ezt kívánja, a lehető leghamarabb biztonságban és méltóságban hazatérhet. "A nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok súlyos megsértésére vonatkozó, a karabahi konfliktussal kapcsolatban bejelentett minden állítást hatékonyan és azonnal ki kell vizsgálni. Az elkövetőket bíróság elé kell állítani, és ha tisztességes, független és pártatlan tárgyalás után bűnösnek találják, el kell ítélni és meg kell büntetni őket" - fogalmazott.
   

Az emberi jogi biztos végezetül mindkét ország hatóságait felszólította a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre, valamint a kölcsönös megértés és bizalom előmozdítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com