Európa Tanács: az emberi jogokat és a jogállamiság normáit tiszteletben kell tartani

A fehérorosz hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk a jogállamiság normáit, és biztosítaniuk kell az alapvető emberi jogok akadálytalan gyakorlását - jelentette ki Rik Daems, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke a Fehéroroszországban tartott elnökválasztásra és az azt követő megmozdulások résztvevői ellen alkalmazott erőszakra reagálva hétfőn.Daems közleményében aggodalmát fejezte ki a rendőrség és a katonaság erőszakos fellépése, valamint számos tüntető előállítása miatt. Kijelentette, a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés szabadsága a demokratikus társadalmak alapvető pillére, valamint a pluralista és demokratikus politikai folyamatok szükséges feltétele. Mint emlékeztett, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése már korábban egy "valóban korszerű és versenyképes politikai rendszer" megteremtésére szólította fel a fehérorosz hatóságokat, amelyben a pártok és a jelöltek akadályok nélkül vehetnek rész választásokon, kampányolhatnak, és amelyben a választók szabad és megalapozott döntéseket hozhatnak.

    
Tájékoztatása szerint Fehéroroszország 1997-ben kérte felvételét az Európa Tanácsba, a demokratikus haladás hiánya miatt azonban ez mind ez idáig nem jöhetett létre. Annak ellenére, hogy a vasárnap tartott választások "mély csalódást okoztak", az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése továbbra is várakozással tekint az európai demokratikus értékek teljes mértékű érvényesülésére Fehéroroszországban - tette hozzá a közgyűlés elnöke.
    

A minszki választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,23 százalékával. A fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 9,9 százalékot szerzett. Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Az exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsebesült, sok embert őrizetbe vettek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com