Európa Tanács: feszült légkör és a választókra gyakorolt nyomás jellemezte a választásokat

A georgiai társadalmat élesen megosztó kampányt, a szavazókra gyakorolt nyomást és a nemrég elfogadott jogszabályok nyomán kialakult feszült légkört emelte ki az Európa Tanács a kaukázusi országban tartott parlamenti választásokról szóló, vasárnap este kiadott közleménye.A strasbourgi székhelyű testület rámutatott arra, hogy bár a kampány általában szabadon zajlott, a jogi keret pedig megfelelő volt a választások lebonyolításához, kiemelte, hogy a megfigyelők - a többi között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) - mélyülő politikai megosztottságról és egyenlőtlen finanszírozásról számoltak be. Aláhúzták továbbá a szavazókra nehezedő nyomást, a szavazatvásárlások gyanúját és a megfélemlítést, elsősorban a vidéki választókörzetekben.

"A választást súlyos, a politika és a média köreiben uralkodó megosztottság, az ellenzék és a civil társadalom elleni gyűlöletkampány és az elnök iránti ellenérzések árnyékolták be" - jelentette ki Iulian Bulai, az ET Parlamenti Közgyűlése (PACE) Georgiába küldött delegációjának vezetője.

Az ET emellett rámutatott arra is, hogy bár a georgiai alkotmány garantálja a nemek egyenlőségét, idén több olyan jogszabálymódosítást eszközöltek, amely a pártlistákon szereplő nők számának jelentős csökkenéséhez vezetett. Hozzátette, hogy a pártok programjaiban nem voltak kifejezetten nőknek szóló üzenetek, a politikában részt vevő nők pedig még mindig számos negatív előítélettel, olykor pedig még erőszakkal is szembesülnek.

A testület közleményében idézik továbbá a NATO-delegáció vezetőjét, Faid Öztrakot is, aki aláhúzta: a személyi szabadág iránti elkötelezettség, illetve a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartása alapvető feltétele a NATO-tagságnak.

"Ez a választás a georgiai demokrácia újabb kritikus próbája volt, az ezt követő fejlemények pedig ismét próbatételt jelentenek" - tette hozzá.

Az ET aggodalmát fejezte ki továbbá amiatt, hogy a kampány során a kormányon lévő Georgiai Álom egyik képviselője azt mondta, fontolgatják az ellenzéki pártok betiltását a választást követően. A médiára kitérve a közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy Georgiában a sajtó nagy mértékben függ a politikai élet szereplőinek anyagi támogatásától, a megfigyelők szerint pedig a sajtóorgánumok "nyílt elfogultságáról" számoltak be. "Bár a közszolgálati médiában a jelöltekről leadott anyagok többnyire pozitív vagy semleges színben készültek, jelentősen több időt kaptak a kormánypárt jelöltjei" - olvasható a közleményben, amelyben egyúttal aláhúzták, hogy az újságírók biztonsága továbbra is aggodalomra ad okot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com