Európa Tanács: javítani kell a roma kisebbség oktatáshoz, lakhatáshoz és egészségügyhez való hozzáférését Magyarországon

A Magyarországon élő roma kisebbség nehézségekkel küzd a közélet minden területén, javítani kell hozzáférésüket az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatáshoz, valamint az egészségügyi ellátáshoz, parlamenti képviseletük, és kulturális tevékenységeik finanszírozása megfelelő - állapította meg az Európa Tanács illetékes bizottsága hétfőn közzétett jelentésében.A strasbourgi székhelyű Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének tanácsadó bizottsága 2019 decemberében tett magyarországi látogatása alapján készített véleményt, amely szerint sürgős intézkedések meghozatalára van szükség a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem sikeréhez, valamint a romák befogadó és minőségi oktatásának előmozdításához a szegregált területeken is.

    
Átfogó és hatékony programot kell kidolgozni a hátrányos helyzetűeket tanítók képzésére - emelte ki a jelentés. A jelentéstevők átfogó nemzetpolitikai keretrendszer létrehozását szorgalmazták a lakhatással kapcsolatban, valamint a szociális és támogatott lakhatás "jelentős fejlesztését" sürgették. Az egészségügyi ellátás terén a vélemény "átfogó cselekvési terv" kidolgozását kérte a romák által lakott hátrányos helyzetű területeken jelentkező szolgáltatási hiány kezelésére, valamint a diszkriminációellenes törvények megismertetését javasolták az egészségügyi szakemberek és a betegek körében egyaránt.
    

A tanácsadó bizottság elismeréssel szólt a nemzeti kisebbségek parlamenti munkában való képviseletéről, valamint a kisebbségekkel kapcsolatos kulturális tevékenységek finanszírozásának folyamatos növekedéséről az elmúlt öt évben. Azt javasolták, hogy a magyar hatóságok vonják be a kisebbségek képviselőit az ilyen finanszírozás tervezésébe és elosztásába is.
    

A vélemény szerint "a politikai diskurzusban és a médiában általánossá vált az elfogadás hiányának légköre", ami akadályozza a roma kisebbségekhez tartozók szabad véleménynyilvánítását. A jelentéstevők ezért arra szólították fel az illetékes hatóságokat, mozdítsák elő az elfogadás, a kultúrák közötti párbeszéd és a kölcsönös tisztelet szellemét, és határozottan ítéljék el a rasszista, kirekesztő nyelvezetet a közszférában.
    

Kijelentették továbbá, hogy az egyházak és a vallási felekezetek finanszírozási rendszere szintén lehetővé teszi a hátrányos megkülönböztetést, a kisebb létszámú közösségek alacsonyabb támogatása, illetve az ilyen felekezetek adózási státusa révén. A probléma orvoslása érdekében a tanácsadó bizottság annak biztosítására szólította fel a magyar hatóságokat, hogy törvényben és a gyakorlatban is garantálják a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát a  hátrányos megkülönböztetéstől mentes vallási intézmények, szervezetek vagy egyesületek létrehozására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com