Európa Tanács: javult az emberi jogi bíróság döntéseinek tagállami végrehajtása

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) lezárt ügyek számának csökkenése azt mutatja, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye hosszú távú hatékonyságát biztosító reformok egyértelműen javították a bíróság ítélethozatalát és azok végrehajtását - közölte a 47 tagországot számláló, strasbourgi székhelyű Európai Tanács szerdán.Az EJEB ítéleteinek végrehajtásáról szóló 2019-es adatokat rögzítő éves jelentés szerint a tíz évvel ezelőtt bevezetett reformoknak köszönhetően a bíróság elé került ügyeket gyorsabban zárták le, és a folyamatban lévő ügyek száma is folyamatosan csökkent. A bíróság előtt ugyanakkor még mindig jelentős számú ügy van, ami azt mutatja, hogy az Európa Tanács és tagállamai között továbbra is fontos a konstruktív együttműködés az előrelépés érdekében.

    
A beszámoló szerint a 2018-as 1272-höz képest tavaly 1160 új ügyben kezdték meg a tárgyalásokat. Az előző éves 6151 folyamatban lévő ügyhöz képest ezek száma tavaly 5231-re csökkent. 2019-ben 2080 ügyet zártak le az előző éves 2705-höz képest. Az említett reformok sikerét illetően kiemelték, hogy azok 2010-es bevezetése óta eltelt időszakban 2120 strukturális, vagy rendszerszintű nemzeti problémákat taglaló új eset került a bíróság elő, amelyek közül a korábbi esetekkel együtt 2287-et zártak le. Összehasonlításképpen közölték, a 2000 és 2010 közötti időszakban 1470 új ilyen ügyből mindössze 602-t zártak le, ami 41 százalékos lezárási arányt jelentett.
    

A beszámoló rámutatott, hogy egyes ítéletek tagállami végrehajtása során tapasztalt késlekedések -  nevezetesen a nemzeti hatóságok kapacitáshiánya, az elégtelen politikai akarat, vagy akár az egyértelmű egyet nem értés az emberi jogi bíróság ítéleteivel -  szükségessé teszik a reformok megerősítésének folytatását, valamint a felügyeleti keret hatékonyságának és erőforrásainak növelését.
   

 Magyarország tekintetében a jelentés egyebek mellett azt mutatta, hogy az EJEB kártérítésként, vagy méltányos elégtételként összesen 5 391 826  eurót ítélt meg a kérelmezőknek 2019-ben, mintegy 200 ezer euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az összeg Oroszország és Olaszország után a harmadik legmagasabb volt az Európa Tanács 47 tagországa között.
    

Magyarországot érintően tavaly összesen 93 ügyet tárgyalt a strasbourgi bíróság, a 2018-as 104-hez képest. Ezek közül 83-at zártak le, amíg számuk 2018-ban 59 volt. Ezzel Magyarország a hatodik a tagországok között. A folyamatban lévő ügyek száma tavaly 314 volt, amíg 2018-ban 252. A Magyarországot érintő folyamatban lévő ügyek száma az ötödik legmagasabb a tagállamok között - közölték.
    

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása kulcsszerepet játszik az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásának biztosításában az egész kontinensen - emelték ki a jelentéstevők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com