Európa Tanács: Magyarországon számos program segíti a hátrányos helyzetűek társadalmi felzárkóztatását

Magyarországon számos különféle munkahelyteremtő program áll rendelkezésre, amelyek célja a szegregált lakókörnyezetben, vagy súlyos szegénységben élő hátrányos helyzetűek társadalmi felzárkóztatása, integrációja - közölte az Európa Tanács Szociális Jogok Európai Bizottsága szerdán közzétett éves jelentésében.A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács szociális jogokat ellenőrző szakértői testülete arról tájékoztatott, hogy jelentése az Európai Szociális Charta részes államai által benyújtott adatok alapján vizsgálta a megélhetési válságokra válaszul hozott intézkedéseket.

Emlékeztettek: 2022 elején az ukrajnai háború súlyosan megzavarta a globális piacokat, az élelmiszer- és energiaárakat, ami hozzájárult az inflációs nyomás növekedéséhez egy olyan időszakban, amikor a háztartások megélhetési költségei már rohamosan emelkedtek. A megélhetési költségek növekedése a koronavírus-járvány okozta válságot követte, amelynek hatásait a 2000-es évek végének pénzügyi és gazdasági nehézségei tovább súlyosbítottak.

A jelentéstevők szerint az infláció valamelyest mérséklődött 2024-ben, a megélhetési költségek azonban folyamatosan emelkedtek, ami - mint kiemelték - továbbra is nagy nehézséget okoz emberek milliói számára, különösen a legkiszolgáltatottabb csoportoknak, akik jövedelmük nagyobb arányát kénytelenek alapvető szükségletek beszerzésére költeniük más társadalmi csoportokhoz képest.

A jelentés szerint Magyarország tájékoztatást adott a szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi befogadását célzó intézkedéseiről, melyek célja egyebek mellett a szociális lakások kínálatának növelése új építkezések, illetve a meglévő lakások felújítása vagy átalakítása révén.

Közölték, a lakhatási költségek a háztartások rendelkezésre álló jövedelméhez viszonyítva átlagosan 19,7 százalékot tettek ki 2023-ban. Ez 2020 óta tartó növekedést jelent, amikor ez az arány 18,5 százalék volt. A szegénységi küszöb alatt élő háztartások esetében ez az arány 2023-ban elérte a 38,2 százalékot, szemben a 2020-as 36,9 százalékkal.

A szegény háztartások lakhatásra fordított jövedelmének aránya 2023-ban különösen magas Görögországban (62,4 százalék), Dániában (57 százalék), Svédországban (48,1 százalék), Luxemburgban (48,9 százalék), Csehországban (46,7 százalék), Németországban (45,8 százalék), Hollandiában (45,2 százalék), Ausztriában (41,6 százalék), Magyarországon (41,2 százalék) és Finnországban (40,5 százalék) volt.

A minimálbérre vonatkozó szakpolitikai intézkedéseket illetően megjegyezték, az Európai Szociális Charta részes államainak többsége alkalmaz a minimálbérre vonatkozó emelést. A minimálbér-módosítások mértéként évente vagy kétévente végzett felülvizsgálat alapján állapítják meg, a szociális partnerekkel konzultálva, figyelembe véve a megélhetési költségeket, a fogyasztói árindexet és az általános gazdasági helyzetet.

Magyarországon pozitív reálnövekedés volt a minimálbér terén, 2023-ban 16 százalékkal nőtt 2022-hez képest. A közszféra bérei jelentősen (19,4 százalékkal) emelkedtek - emelték ki. Megjegyezték továbbá, hogy 2019 júliusa és 2022 januárja között 72 százalékkal nőtt az egészségügyi dolgozók bére.
A munkavállalók vásárlóerejének védelme érdekében Magyarországon hozott intézkedések között a jelentés a közmunkaprogram keretében a vidéken élő hátrányos helyzetű családok és álláskeresők megélhetésének biztosítását emelte ki.

A Magyarországon elfogadott pozitív intézkedések példái közé sorolták a 2022-ben bevezetett gyermektartásdíj-előlegekre vonatkozó jövedelemküszöb eltörlését, mely - mint megjegyezték - lehetővé tette, hogy többen részesüljenek gyermektartásdíjban.

Megemlítették, hogy a magyar kormány 2020-ban döntött a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetéséről. 2021-ben a 13. havi nyugdíj 25 százalékát, 2022-ben és 2023-ban pedig már a teljes havi nyugdíjat folyósították.

Közölték továbbá, hogy 2012 óta a nyugdíjakat minden évben az infláció mértékének megfelelően korrigálják Magyarországon. 2022-ben a nyugdíjak összesített emelése 14 százalékra nőtt, míg 2023 15 százalékkal emelkedett. A fűtés tekintetében közölték: Magyarország szociális tűzifaprogramot indított, amelyen keresztül az állami tűzifát biztosít minden rászoruló igénylőnek.

Közölték továbbá, hogy a magyar kormány a felnőtt lakosság oktatásban és képzésben való részvételének javítását tűzte ki célul. Több program is az anyagi nélkülözés enyhítésére irányul, különösen a szegény gyermekes családok esetében.

Magyarország emellett az ukrajnai háború elől elmenekült családok gyermekei számára biztosít bölcsődei, óvodai, általános és középiskolai ellátást, valamint ingyenes vagy támogatott étkeztetést és ingyenes intézményi és üdülést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com