Európa Tanács: tartózkodni kell az emberi jogok megsértéséhez alkalmas fegyverek exportjától

Az Európa Tanács tagországainak tartózkodniuk kell az olyan fegyverek exportjától, amelyek az emberi jogok megsértéséhez vezethetnek - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa kedden.Közleményében Michael O’Flaherty mindenek előtt kijelentette: a gázai konfliktus katasztrofális méreteket öltött, és továbbra is hatalmas emberi szenvedést okoz.

Elmondta, kapcsolatba lépett az Európa Tanács tagállamaival a nemzetközi fegyverkereskedelemmel kapcsolatos kötelezettségeikkel összefüggésben azért, hogy intézkedéseik ne járuljanak hozzá az emberi jogok megsértéséhez.

"Felszólítom a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a nemzetközi emberi jogok és a humanitárius jog megsértésének megelőzése érdekében a gázai konfliktussal összefüggésben" - fogalmazott O’Flaherty, majd kifejtette: ez magában foglalja a meglévő jogi normák alkalmazását annak biztosítására, hogy a fegyverszállítás ne legyen engedélyezett, ha fennáll annak a veszélye, hogy azokat emberi jogi jogsértések elkövetésére használják.

Az emberi jogi biztos elengedhetetlennek nevezte az erőfeszítések fokozását a konfliktus által érintettek megsegítésére, támogatva az akadálytalan humanitárius segítségnyújtást, és sürgetve a túszok azonnali szabadon bocsátását.

"Továbbra is együttműködöm a tagállamokkal a gázai konfliktusra adható, az emberi jogokkal összhangban lévő válasz támogatása érdekében" - tette hozzá közleményében az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com