Európa Tanács: Törökország megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét Osman Kavala szabadon bocsátásának megtagadásával

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Törökország megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének vonatkozó cikkét, mivel nem tesz eleget az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) 2019. decemberi, jogerős ítélete szerinti kötelezettségének, amely szerint szabadon kell bocsátania Osman Kavala török üzletembert, emberi jogi aktivistát - tájékoztatott a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hétfőn.Az említett ítélet szerint a török hatóságok annak ellenére vették őrizetbe Kavalát, hogy nem volt elég bizonyíték a bűncselekményre. Ankara ezzel megsértette az üzletembernek az emberi jogi egyezményben is rögzített jogát a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz - áll a hétfői állásfoglalásban.
    

A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a török kormánynak mindent meg kell tennie Kavala őrizetének megszüntetése és azonnali szabadon bocsátása érdekében. A 46 tagot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság hétfőn kihirdetett újabb ítéletében megállapította: noha a 2019.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

december 10-i ítéletet követően a török bíróságok 2020. február 18-án elrendelték Kavala szabadlábra helyezését óvadék ellenében, ugyanezen a napon a helyi ügyész végzése alapján az üzletembert puccskísérlet miatt letartóztatták, majd a következő napon előzetes letartóztatásba helyezték. Előzetes letartóztatását kémkedés vádjával március 9-én megerősítettek.
    

A strasbourgi bírák leszögezték: sem az őrizetbe vételre vonatkozó határozatok, sem a vádirat nem tartalmazott olyan tényeket, amelyek igazolhatnák a kémkedés gyanúját. Megjegyezték: noha Törökország tett lépéseket a december 10-i ítélet végrehajtására, s a török bíróságok három határozatban is elrendelték az óvadék ellenében szabadlábra helyezést és egy felmentő ítéletet, Kavala még mindig - négy éve, három hónapja és tizennégy napja - előzetes letartóztatásban van. A hétfői ítélet szerint a török intézkedések nem meggyőzőek arra vonatkozóan, hogy Ankara jóhiszeműen, a bíróság 2019. december 10-i ítéletének következtetéseivel és szellemével összeegyeztethető módon járna volna el, "vagy olyan módon, mely biztosítaná az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt jogok védelmét".
    

Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára, Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, valamint Simon Coveney, Írország külügyminisztere, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke hétfőn közzétett közös közleményükben arra szólították fel Törökországot, hogy, mint az Emberi Jogok Európai Egyezményének részes fele, tegyen meg minden szükséges lépést a 2019. decemberi ítélet végrehajtására.
    

Kavalát a 2013-as, Gezi parki tüntetések megszervezésével összefüggésben 2017. november 1-jén tartóztatták le. Őt és nyolc társát egyebek mellett a kormány megdöntésére tett kísérlettel, valamint politikai és katonai kémkedéssel vádolták meg. A bíróság azonban bizonyítékok hiányában felmentette őket. Mindazonáltal Kavala egy másik ügy miatt jelenleg is börtönben van. Az isztambuli főügyészség ugyanis elfogatóparancsot adott ki ellene a 2016. július 15-i erőszakos hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatban, egy bíróság pedig elrendelte letartóztatását, "az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet" gyanújával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com