Facebook használatért kövezték halálra a szír lányt

A saría szerint a házasságtöréssel egyenértékű a közösségi oldal használata, ezért meg kellett halnia Fatoum Al-Jassemnek.Fatoum Al-Jassem
Halálra köveztek Szíriában egy fiatal lányt azért, mert megszegte az iszlám legszigorúbb vallási törvényét azzal, hogy rendszeresen használta a Facebookot.

Habár a saría nem tartózik a Koránhoz, mégis nagyon komolyan veszik a polgárháború sújtotta országban, ahol a közösségi oldal használata felér a házasságtöréssel.

Amikor kiderült Fatoum Al-Jassem bűne, akkor Rakka városában, a vallási bíróság elé kellett állnia, ahol eldöntötték, hogy mi legyen a lány sorsa. A bírák ítélete szerint Fatoum vétett az erkölcs ellen, és ezért megkövezték. A büntetést néhány nappal később végrehajtották.

A gyilkosság kapcsán a hívő muszlimok kijelentették, hogy ők elhatárolódnak az esettől, ami mögött állítólag egy iraki székhelyű, szélsőséges szervezet áll. Ugyanez a társaság harcol az Aszad-rezsim ellen.

A halálra kövezést az teszi csak igazán igazságtalanná, hogy ennek a szervezetnek van egy Facebook oldala, tehát a jelek szerint nekik szabad azt használniuk, míg egy fiatal lány halált érdemelt ugyanazért.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com