Fagyoskodva is szebb jövőt remélnek a szerb-magyar határ közelében táborozó illegális migránsok (2. rész)
Állampolgárságtól függetlenül azonban minden migráns célja bejutni az Európai Unióba. Vannak, akik egyedül indulnak útnak, de többen vannak azok, akik embercsempészek „segítségével” igyekeznek az EU-ba.
Az embercsempészek teherautóba vagy kisbuszba rejtve szállítják át a határon a migránsokat, előfordul azonban olyan is, hogy a borsos áron adott segítség csupán útbaigazítást jelent: elviszik a bevándorlókat a zöld határig, és megmutatják nekik, merre induljanak.
A szervezett csoportok – a már elfogott embercsempészek vallomásai alapján – Dél-Szerbiából a magyar határig fejenként átlagosan 350 euróért szállítják el az illegális bevándorlókat, míg a határon való átjutásért, illetve a célországba juttatásért a fő szervezők néhány száztól több ezer euróig terjedő összeget, míg tettestársaik 50-200 eurót kapnak fejenként.
Így mire a menekültek Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából, Líbiából, Szíriából, Irakból és más, háború sújtotta térségekből a szerb-magyar határig jutnak, már nincs vagy alig van pénzük. Tavaly hatvan bűnvádi feljelentést tett a horgosi határőrség feltételezett embercsempészek ellen, akik szervezett keretek között szállítottak át illegális bevándorlókat, vagy valamilyen formában segítették átjutásukat a szerb-magyar határon.
A migránsok áhított céljáig, Nyugat-Európáig azonban hosszú út vezet. Ennek egyik utolsó állomása a Magyarország déli határától mintegy 10 kilométerre fekvő Szabadka. Az észak-bácskai város egykori téglagyárában mindennap több tucat illegális bevándorlót lehet találni. Sátrakban, sebtében eszkábált kunyhókban laknak, tábortüzek mellett melegednek, várják a lehetőséget, amikor a zöldhatáron keresztül átszökhetnek Magyarországra.
Varga Tibor, a Kelet-Európa Misszió munkatársa majdnem minden nap látogatja a téglagyárban tanyázókat. Élelmiszert, ivóvizet, ruhát és takarót visz nekik. Azt mondja, mivel törvénytelenül tartózkodnak az országban, a humanitárius szervezetek és a szociális intézmények nem segíthetnek nekik, csak az adományokban bízhatnak.
Varga „vákuumhelyzetnek” értékelte a jelenlegi állapotot. Mint fogalmazott: az állami szervek nem tudnak közbelépni, a civil szervezetek pedig inkább elhatárolódnak, mert nem akarnak kompromittáló helyzetbe kerülni.
A férfi lelkészként hivatásának tekinti, hogy segítsen másokon, és „jelen pillanatban ezek azok a menekültek, a hontalanok, akikről senki nem gondoskodik”. „Az igazi istentisztelet nem a meleg szobában van, hanem ott, ahol szükség van” - húzta alá a lelkész.
A tucatnyi afgán – aki az MTI munkatársainak ottjártakor a téglagyárban tartózkodott – a szokásosnál is elkeseredettebb volt. Előző éjszaka a szerb rendőrség felgyújtotta a táborukat, a tűzben elégtek a ruháik, telefonjaik, élelmiszerük és a pénzük java része – mesélte az egyik fiatal férfi.
A rendőrségi brutalitást szinte mindegyikük megtapasztalta. Történeteik egy része arról szólt, hogyan állították meg őket a szerb rendvédelmi szervek tagjai, a továbbengedésért cserébe pedig pénzt kértek vagy a mobiltelefonjaikat. Ha már nem volt náluk semmi, akkor megverték, megrugdosták őket – magyarázta tört angolsággal az egyik afgán fiatal. Hozzátette: azért is várja, hogy Magyarországra érjen, mert ott jobbak a körülmények.
Alapvetően azonban nem Magyarország a cél. A 19 éves Abdul - aki Afganisztában egyetemista volt - meglepő informáltságról tett tanúbizonyságot. Azt magyarázta, mindenképpen Nyugat-Európába kell jutniuk, mert a németországi, belgiumi vagy a holland menekülttáborokban több száz eurós segélyt is kapnak havonta, és a lakhatási körülmények is sokkal civilizáltabbak, mint a szerb vagy a magyar táborokban.
Az afganisztáni csoportban három nő, egy idősebb házaspár és egy egyéves gyerek is volt. Egész családok indultak útnak, mert országukban a politikai helyzet, a tálib uralom és a munkanélküliség miatt elviselhetetlenné vált a helyzet. Nem tudják, mi vár rájuk, ha átérnek a szerb-magyar határon, nem tudják, hogyan jutnak majd tovább, abban bíznak, mindig lesz valaki, aki útbaigazítja őket, segít nekik.
Ők nem bűnözők, senkinek sem akarnak ártani, csak a saját életkörülményeiket szeretnék jobbá tenni, élhetőbb jövőt szeretnének biztosítani önmaguknak és gyerekeiknek - hangsúlyozták. A legtöbben a pastun kívül semmilyen nyelvet nem beszélnek, így segítséget sem tudnak kérni. Útjuk során azt tanulták meg, bármit is kérdeznek tőlük, annyit kell mondaniuk: Hungary.
(Forrás: MTI)
Az embercsempészek teherautóba vagy kisbuszba rejtve szállítják át a határon a migránsokat, előfordul azonban olyan is, hogy a borsos áron adott segítség csupán útbaigazítást jelent: elviszik a bevándorlókat a zöld határig, és megmutatják nekik, merre induljanak.A szervezett csoportok – a már elfogott embercsempészek vallomásai alapján – Dél-Szerbiából a magyar határig fejenként átlagosan 350 euróért szállítják el az illegális bevándorlókat, míg a határon való átjutásért, illetve a célországba juttatásért a fő szervezők néhány száztól több ezer euróig terjedő összeget, míg tettestársaik 50-200 eurót kapnak fejenként.
Így mire a menekültek Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából, Líbiából, Szíriából, Irakból és más, háború sújtotta térségekből a szerb-magyar határig jutnak, már nincs vagy alig van pénzük. Tavaly hatvan bűnvádi feljelentést tett a horgosi határőrség feltételezett embercsempészek ellen, akik szervezett keretek között szállítottak át illegális bevándorlókat, vagy valamilyen formában segítették átjutásukat a szerb-magyar határon.
A migránsok áhított céljáig, Nyugat-Európáig azonban hosszú út vezet. Ennek egyik utolsó állomása a Magyarország déli határától mintegy 10 kilométerre fekvő Szabadka. Az észak-bácskai város egykori téglagyárában mindennap több tucat illegális bevándorlót lehet találni. Sátrakban, sebtében eszkábált kunyhókban laknak, tábortüzek mellett melegednek, várják a lehetőséget, amikor a zöldhatáron keresztül átszökhetnek Magyarországra.
Varga Tibor, a Kelet-Európa Misszió munkatársa majdnem minden nap látogatja a téglagyárban tanyázókat. Élelmiszert, ivóvizet, ruhát és takarót visz nekik. Azt mondja, mivel törvénytelenül tartózkodnak az országban, a humanitárius szervezetek és a szociális intézmények nem segíthetnek nekik, csak az adományokban bízhatnak.
Varga „vákuumhelyzetnek” értékelte a jelenlegi állapotot. Mint fogalmazott: az állami szervek nem tudnak közbelépni, a civil szervezetek pedig inkább elhatárolódnak, mert nem akarnak kompromittáló helyzetbe kerülni.
A férfi lelkészként hivatásának tekinti, hogy segítsen másokon, és „jelen pillanatban ezek azok a menekültek, a hontalanok, akikről senki nem gondoskodik”. „Az igazi istentisztelet nem a meleg szobában van, hanem ott, ahol szükség van” - húzta alá a lelkész.
A tucatnyi afgán – aki az MTI munkatársainak ottjártakor a téglagyárban tartózkodott – a szokásosnál is elkeseredettebb volt. Előző éjszaka a szerb rendőrség felgyújtotta a táborukat, a tűzben elégtek a ruháik, telefonjaik, élelmiszerük és a pénzük java része – mesélte az egyik fiatal férfi.
A rendőrségi brutalitást szinte mindegyikük megtapasztalta. Történeteik egy része arról szólt, hogyan állították meg őket a szerb rendvédelmi szervek tagjai, a továbbengedésért cserébe pedig pénzt kértek vagy a mobiltelefonjaikat. Ha már nem volt náluk semmi, akkor megverték, megrugdosták őket – magyarázta tört angolsággal az egyik afgán fiatal. Hozzátette: azért is várja, hogy Magyarországra érjen, mert ott jobbak a körülmények.
Alapvetően azonban nem Magyarország a cél. A 19 éves Abdul - aki Afganisztában egyetemista volt - meglepő informáltságról tett tanúbizonyságot. Azt magyarázta, mindenképpen Nyugat-Európába kell jutniuk, mert a németországi, belgiumi vagy a holland menekülttáborokban több száz eurós segélyt is kapnak havonta, és a lakhatási körülmények is sokkal civilizáltabbak, mint a szerb vagy a magyar táborokban.
Az afganisztáni csoportban három nő, egy idősebb házaspár és egy egyéves gyerek is volt. Egész családok indultak útnak, mert országukban a politikai helyzet, a tálib uralom és a munkanélküliség miatt elviselhetetlenné vált a helyzet. Nem tudják, mi vár rájuk, ha átérnek a szerb-magyar határon, nem tudják, hogyan jutnak majd tovább, abban bíznak, mindig lesz valaki, aki útbaigazítja őket, segít nekik.
Ők nem bűnözők, senkinek sem akarnak ártani, csak a saját életkörülményeiket szeretnék jobbá tenni, élhetőbb jövőt szeretnének biztosítani önmaguknak és gyerekeiknek - hangsúlyozták. A legtöbben a pastun kívül semmilyen nyelvet nem beszélnek, így segítséget sem tudnak kérni. Útjuk során azt tanulták meg, bármit is kérdeznek tőlük, annyit kell mondaniuk: Hungary.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások