Felmérés: Csehországban növelte támogatottságát az ellenzéki ANO mozgalom

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Növelte támogatottságát az ellenzéki ANO mozgalom Csehországban. Az Andrej Babis volt kormányfő vezette tömörülés májusban 34,5 százalékkal nyert volna meg egy parlamenti választást - derült ki a Median közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, melyet pénteken hoztak nyilvánosságra Prágában.A második helyen a kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) végzett volna 15 százalékos támogatottsággal, míg a harmadik hely a szintén kormánykoalíciós Kalózpárté lett volna 10,5 százalékkal.
    

Míg az ANO mozgalom támogatottsága az előző, áprilisi felméréshez viszonyítva 3,5 százalékkal emelkedett, az ODS és a Kalózok támogatottsága változatlan maradt.

Változatlanul 8,5 százalék a negyedik helyen lévő ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom támogatottsága is. Az ötpárti kormánykoalíció további három pártjának támogatottsága ugyan valamivel az ötszázalékos parlamenti küszöb felett mozog, de a Median szerint nem lehet biztosnak tekinteni bejutásukat a parlamenti alsóházba. A Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalomnak hat, a TOP 09 pártnak 5,5 százalékos támogatottságot mértek, míg a kereszténydemokrata KDU-CSL támogatottsága öt százalék alatt van. A felmérés statisztikai hibája kisebb pártoknál 1,5, nagyobb pártoknál három százalék - közölték.
    

A Median számításai szerint az ötpárti kormánykoalíció a mai, összesen 41 százalékával csak 92 mandátumot szerezne a 200 tagú képviselőházban a jelenlegi 108 mandátummal szemben, elveszítené parlamenti többségét. Az ANO egyedül szintén nem tudna kormányt alakítani, s koalíciós partnerre lenne szüksége - írták. Biztosan elmenne választani a megkérdezettek 64 százaléka, ami megközelíti a 2021-es választásokon kimutatott 65,43 százalékot. A következő parlamenti választásokat 2025 októberében tartják Csehországban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com