Felmérés: Csehországban továbbra is az ellenzéki ANO a legnépszerűbb párt

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Igen - Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom a legnépszerűbb Csehországban, de előnye az utóbbi hónapokban csökken - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar ügynökség készített a közszolgálati Cseh Televízió számára.A televízióban vasárnap közölt eredmények szerint ha most tartanának parlamenti választást Csehországban, akkor az ANO megszerezné a szavazatok 34,5 százalékát. A kimutatás szerint a párt támogatottsága havi szinten négy, kéthavi szinten pedig 4,5 százalékkal csökkent.
    

A második helyen a kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) áll 16 százalékkal, a párt egy hónap alatt 1,5 százalékot erősödött. Az ODS hétvégi tisztújító kongresszusán Petr Fiala kormányfőt immár hatodszor választották meg pártelnöknek. A népszerűségi lista harmadik helyén a Cseh Kalózpárt áll 10,5 százalékkal, egy százalékos erősödést mutatva.
    

Rajtuk kívül a parlamenti alsóházba a jelenleg ellenzéki Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) és a kormánykoalíciós Polgármesterek és Független Személyiségek (STAN) kerülnének be nyolc, illetve 6,5 százalékos támogatottsággal. Az ötpárti kormánykoalíció további két pártjának (TOP 09 és a KDU-CSL) támogatottsága ismét az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt van.
    

A március 18. és április 5. között készített országos felmérésben 1015 személyt kérdeztek meg. Csehországban a következő képviselőházi választások 2025 októberében lesznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com