Ferenc pápa nem tartja magát Supermannek

A lassan egy éve megválasztott pápa, még most is elsősorban papnak tartja magát.VATICAN-POPE-MASS-INAUGURATION
Ferenc pápával kapcsolatban egymást érik az újabb és újabb hírek, amelyek arról számolnak be, hogy olyasmit csinált, amit az elődjei soha. Az új egyházfő például felhívja azokat, akik segítségért fordulnak hozzá, vagy éppen felvesz valakit az autójára.

A tavaly március 13-án megválasztott Ferenc pápa, az olasz Corriere della Sera és az argentin La Nación napilapnak, az „Elmesélem papságom első évét” cikkben beszélt arról, hogy mi történt vele ez idáig.

A pápa azzal kezdte az interjút, hogy nem szeret mérleget vonni, ezért ezt csak minden 15 napban szokta megtenni a gyóntatójával, majd rátért az elmúlt 12 hónap összefoglalására, melyben elmondta, hogy nem gondolta, hogy más egyházmegyébe helyezik át, és pápaként is pap maradt.

Ezt bizonyítja az is, hogy gyakran felhívja azokat, akik segítségért fordulnak hozzá. Számára ez egy belső érzelem, és szokás. Most egy 80 éves özvegyet hív fel minden hónapban, mert a hívő elveszítette a fiát, és ezért kért segítséget a pápától.

Ferenc pápa azt is elmondta, hogy szeret az emberek között lenni, és támogatni azokat, akik szenvednek, valamint a plébániákat is örömmel látogatja. Egy valamit azonban egyáltalán nem szeret, és ez nem más, mint a személyét övező mítoszok.

Itt példaként említette azt, amikor az a hír látott napvilágot, hogy éjszakánként kimegy a Vatikánból, és ételt ad a hajléktalanoknak. Ferenc pápa leszögezte, hogy sose állt szándékában úgy lefesteni a pápát, mint Supermant, vagy egy sztárt. Szerinte a pápa ugyanolyan ember, mint bárki más. Ő is nevet, sír, alszik, és vannak barátai.

(Forrás: Új Ász)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com