Folytatódik az államfőválasztás 2. fordulója Csehországban

Folytatódik az államfőválasztás második, döntő fordulója Csehországban. Szombaton, a hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva.A két jelölt - Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt vezetője - közül az szerez elnöki mandátumot, aki megkapja a leadott szavazatok egyszerű többségét. Általános vélemény, hogy a két jelölt győzelmi esélyei nagyjából egyenlőek és szoros eredményre van kilátás.

    
A cseh statisztikai hivatal a voksolás végeredményét a késő délutáni órákra ígéri. Az első napon, pénteken, a választási részvétel átlagban 50-55 százalék körül mozgott, ami mintegy 10 százalékkal magasabb, mint az öt évvel ezelőtti második körben. A szombati prágai sajtó szerint várható, hogy mindkét napon 65 százalék körül alakul, ami valamivel magasabb lenne, mint a két hete megtartott első körben, amikor 62 százalékos volt a részvétel. A 2013-ban lezajlott első közvetlen államfőválasztás második körében 55 százalékos volt a részvétel.
    

A voksolást eddig semmiféle incidens nem zavarta meg. Milos Zeman és Jirí Drahos is már péntek délután leadta szavazatát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

http://ujhazak.com