Genfi megállapodás - Ilan Mor: hiba hagyni az iráni atomprogram folytatást

A genfi megállapodással Irán olyan engedményeket kapott, amelyek révén folytathatja atomprogramját, ezért hiba az egyezmény megkötése - mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában.

SWITZERLAND-IRAN-NUCLEAR-POLITICS-DIPLOMACY


A diplomata kiemelte: Izrael rossznak tartja a vasárnap hajnalban született egyezményt, hiszen miközben több ország nagyon jelentősnek nevezi azt, meghagyja a lehetőséget Irán számára, hogy folytassa atomprogramját. A megállapodással megmarad a lehetősége annak, hogy Irán az elkövetkező időben atombombát építsen - közölte.

"A nagyhatalmak nem vették figyelembe a realitásokat Iránnal kapcsolatban", pedig a térség több országa, így Izrael előtt is nyilvánvaló, hogy Irán fundamentalista ország, amelynek a vezetése támogatja a terrorizmust - fogalmazott.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: Irán korábban Izrael elpusztítására szólított fel, és mindent megtesz azért, hogy atomfegyverhez jusson.
Ilan Mor úgy vélte, Irán vezetői nagyon okosak és ravaszak, ezért nem szabad elhinni az ígéreteiket addig, amíg a konkrét tények és eredmények nem láthatóak. Akkor van értelme a diplomáciai megoldásnak, ha felszámolják a centrifugákat, amelyekkel az uránt dúsítják, és ha ellenőrizhető módon beszüntetnek minden tevékenységet az araki urándúsító üzemben - mondta.

A nagykövet azt tanácsolta a nyugati országok vezetőinek, hogy ne engedjék megtévesztetni magukat Haszan Róháni iráni elnök "mosolyoffenzívája" által. Bár a tárgyalások fontosak, közben fenn kell tartani a szankciókat az országgal szemben, különben a katonai célokra is alkalmas urándúsítás folytatódni fog Iránban - vélekedett.
A diplomata emlékeztetett: Izrael nincs a megállapodás aláírói között, ezért az nem vonatkozik rá. Izraelnek joga van ahhoz, hogy egyedül is megvédje magát azokkal szemben, akik a létezését fenyegetik - tette hozzá Ilan Mor.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap hajnalban jelentette be, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából és Németországból álló hatok csoportja, valamint Irán képviselői közötti tárgyalások eredményeként létrejött egy hathónapos időtartamra szóló megállapodás, ami lehetővé teszi egy későbbi átfogó egyezmény kidolgozását.
Irán kötelezettséget vállalt arra, hogy nem dúsítja 5 százaléknál magasabbra uránkészleteit és semlegesíti a 20 százalékra dúsított készleteket. Vállalta továbbá, hogy nem helyez üzembe új centrifugákat és nem fejleszti tovább nukleáris programját, beleértve az araki nehézvizes reaktort, amely alkalmassá válhatott volna plutónium előállítására atomfegyverhez. Beleegyezett Irán abba is, hogy lehetővé teszi létesítményeinek helyszíni ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői számára.

A hatok csoportja cserébe mintegy 7 milliárd dollár értékben (1,5 ezer milliárd forint) enyhíti az Irán elleni szankciókat, de "korlátozott, ideiglenes és célzott" jelleggel, és úgy, hogy ez a lépés szükség esetén visszavonható.
A megállapodást valamennyi résztvevő fél, valamint az ENSZ-főtitkár és az Európai Tanács elnöke is üdvözölte, míg Izrael aggodalmának adott hangot. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi hibának nevezte a megállapodást, kijelentve, hogy "ma sokkal veszélyesebbé vált a világ, mert a legveszélyesebb rendszer jelentős lépést tett a világ legveszélyesebb fegyverének megszerzésére."

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com