Görög adósság - Fokasz Nikosz: nyugalomban és alacsony részvétel mellett zajlik a népszavazás

Teljes nyugalomban, egyelőre alacsony részvétel mellett zajlik Görögországban a népszavazás - mondta Fokasz Nikosz szociológus vasárnap az MTI-nek telefonon Athénból.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának tanára szerint a görög média nem számolt be rendbontásokról, és ő is arra számít, hogy a népszavazás nyugalomban fog lezajlani.

Euro_gorog_zaszlo_576

A délelőtti órákban alacsony volt ugyan a részvétel, de minden összehasonlítás félrevezető lenne, mert Görögországban legutóbb 1974 decemberében tartottak népszavazást. Ráadásul - mondta a szakértő - befolyásolhatja a szavazási hajlandóságot az, hogy nyár van, de nem lehet a reggeli alacsony részvételből bármilyen következtetést levonni az estére vonatkozóan. Fokasz Nikosz szerint nem valószínű, hogy a részvételi arány nem fogja elérni a 40 százalékos érvényességi küszöböt.

Leadta már a szavazatát Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök, és azt hangoztatta, hogy a választás eredményétől függetlenül "holnap" egységes Görögországban kell élniük az embereknek. Leadta a szavazatát Alekszisz Ciprasz kormányfő is.

A szociológus rámutatott arra, hogy az elmúlt napokban többféle közvélemény-kutatás jelent meg, volt olyan amelyik a "nemek", és volt olyan, amelyik az "igenek" győzelmét valószínűsítette, de a különbség minden esetben legfeljebb egy-két százalékos volt, vagyis a statisztikai hibahatáron belül mozgott. Ha négy százaléknál kisebb lesz a különbség, akkor valószínűleg csak késő éjszaka derül ki, hogy melyik tábor győz.

Fokasz Nikosz szerint önmagában a népszavazás meghirdetése is a polarizáció útjára terelte a görög társadalmat, az erős megosztottságnak pedig eleve "hagyománya" van az országban. Egy görög újságíró nagyon találóan azt mondta, hogy a "nemmel" szavazókat elsősorban a hitelezők politikájával szembeni düh, az "igennel" szavazókat pedig az attól való félelem mozgósítja, hogy Görögország kikerül az eurózónából vagy az Európai Unióból. A szociológus azt mondja, hogy mind a két érzelem további szembenállásnak táptalajává válhat, ezért is volt fontos a köztársasági elnök vasárnapi nyilatkozata a voks leadása után.

A görögszakértő szerint az országban az értelmiség is nagyon megosztott. A Ciprasz vezette Szirizának erőteljes értelmiségi hátországa volt már akkor is, amikor még kis párt volt, és a népszavazás kiírása már ezt a közösséget is megosztotta. A Szirizára szavazó értelmiségiek jelentős része is kockázatos, hibás döntésnek tartja a népszavazás kiírását, szerintük ez még rosszabb helyzetbe sodorja az országot, Athén nem ér el jobb tárgyalási pozíciót a hitelezőkkel folytatott megbeszéléseken.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com