Gyűlöletkampány Izraelben Ferenc pápa látogatása miatt

Egyre feszültebb a helyzet a zsidó és a muszlim szélsőségesek miatt, akik a keresztényeket támadják.pope
Május végén utazik Izraelbe Ferenc pápa, akinek nem mindenki örül. Giacinto-Boulos Marcus názáreti püspök egy keresztény körmenet után mondta el, hogy a zsidó és muszlim kisebbség gyűlöletkampányt folytat ellenük, ami miatt nagyobb védelemre van szüksége a keresztényeknek, és a pápának.

A püspök aggodalma nem légből kapott, hiszen az elmúlt hetekben egyre több provokáció éri a keresztényeket.

Két héttel ezelőtt például a kelet-jeruzsálemi Notre Dame Központ melletti püspöki hivatal egyik külső oszlopára, valaki a következő héber nyelvű üzenetet rakta ki: „Halál az arabokra, keresztényekre, és azokra, akik gyűlölik Izraelt!"

Egy másik felirat így hangzott:
„Árcédula. Dávid, a zsidók királya. Jézus trágya.”

Az egyre elvaduló szélsőségesek miatt, a biztonsági szolgálat attól fél, hogy a zsidó radikálisok képesek lesznek valami nagyobb gyűlöletcselekményt elkövetni a keresztény lakosok vagy intézmények ellen, hogy a média rájuk figyeljen, amikor Ferenc pápa a Szentföldre érkezik.

A kerületi rendőrőrsök parancsot kaptak, hogy dolgozzanak ki olyan biztonsági tervet, amivel meg lehet védeni a keresztény helyeket, és gyűjtsenek információkat a zsidó szélsőségesek tevékenységeiről, hogy megelőzhessék a nagyobb bajt.

A félelem nem alaptalan, mert az elmúlt években több merénylet is történt mecsetek, palesztin otthonok, és keresztény templomok ellen Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Ezeket az akciókat az ultranacionalista zsidók számlájára írják.

Az ultranacionalisták célja az, hogy bosszút álljanak a kormányon a palesztin területeken zajló telepépítkezések bármiféle korlátozása miatt. A helyi keresztények szerint a szélsőséges zsidó iskolák tanításai és a jobboldali izraeli politikusok a felelősek a kialakult gyűlölködésért.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com