Háborús bűnökkel gyanúsított személyeket fogtak el Szerbiában és Boszniában

Tizenöt, háborús bűnökkel gyanúsított embert fogtak el pénteken Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a strpci vonatrablásban, amelynek során 1993-ban elraboltak, majd meggyilkoltak húsz - többségében muszlim vallású - jugoszláv állampolgárt.

bilincs_2A szerb hatóságok öt személyt fogtak el pénteken hajnalban, míg a boszniai rendőrség 10 embert vett őrizetbe.
Az 1993.

február 27-i strpci vonatrablás áldozatai közül 16-nak a maradványait azóta sem találták meg.

A Belgrádból a montenegrói Bar felé haladó, egy néhány kilométeres szakaszon Bosznia-Hercegovinán keresztül haladó vonatból elhurcolt több áldozat - a Szerbia és Montenegró alkotta Jugoszlávia állampolgárainak - holtteste egy tóból került elő.

A hágai Nemzetközi Törvényszék korábban háborús bűnökért - köztük a strpci mészárlásért - életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a boszniai szerb Milan Lukicot, a vérengzést elkövető fegyveres csoport parancsnokát. 1998-ban a vád koronatanúja a bíróságon azt mondta: a strpci vonatrablás felbujtója Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke volt.

A szerb kormány a Strpciben történteket háborús bűnöknek nyilvánította. Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com