Hét embert menekítettek ki Kabulból a német hadsereg első akciójával

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Hét embert sikerült elszállítani repülővel Kabulból a német hadsereg (Bundeswehr) mentési műveletének első, helyi idő szerint hétfői akciójával.A Bild című lap értesülése szerint jóval több embert, köztük  a német nagykövetség 57 dolgozóját és további 88 német állampolgárt kellett volna felvenni a légierő (Luftwaffe) szállítógépének fedélzetére. Az akár 150 ember szállítására alkalmas Airbus A400M típusú gép azonban csak 30 percre szállhatott le az afgán fővárost elfoglaló tálibok elől menekülőktől zsúfolt repülőtérre, így "csak azokat tudtuk elvinni, akik éppen ott voltak" - mondta a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak kedden Johann Wadephul kereszténydemokrata (CDU) parlamenti képviselő.
   

Kiemelte: felelőtlenség lett volna több embert kivinni a reptérre, mert nem lehetett tudni, hogy a gép megkapja-e a leszállási engedélyt. Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter az ARD országos köztelevíziónak elmondta, hogy a "kaotikus" helyzetben nem lehetett több embert a fedélzetre venni. Fő célját azonban az akció így is elérte: sikerült Kabulba szállítania egy katonai egységet, amely gondoskodik majd arról, hogy a kimenekítendő emberek eljussanak a gépekhez - mondta.
    

Hozzátette, hogy a szállítógép "nyaktörő landolást" hajtott végre, és a német katonák "zavaros, veszélyes és összetett" helyzetben kezdik el az evakuációt. Kiemelte, hogy amint lehet, újabb járatokat indítanak Kabulba. A tálib lázadók vasárnap hatoltak be Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni államfő elmenekült az országból, a szélsőséges iszlamisták pedig a főváros csaknem  teljes területét ellenőrzésük alá vonták. A nemzetközi repülőtéren amerikai katonai egységek igyekeznek rendet teremteni.
   

A német kormány tízezer embert próbál kimenekíteni Afganisztánból. A tervek szerint a német állampolgárok és a Bundeswehr helyi segítői mellett a német segélyszervezetek és más civil szervezetek afgán munkatársait is családostól Németországba menekítik. A művelet központja a szomszédos Üzbegisztán fővárosa, Taskent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com