Hivatalos statisztika: Hollandiában több száz ember halála összefüggésbe hozható a rendkívüli hőhullámmal

Négyszázzal többen haltak meg Hollandiában a nyári hőhullám tetőzésekor, július végén, mint az átlagos hőmérsékletű nyári időszakban "szokásos" hetekben - közölte a holland sajtó pénteken a holland statisztikai hivatal (CBS) frissen közzétett adataira hivatkozva.A július második felében egész Európát sújtó rendkívüli hőhullám idején a hőmérő higanyszála - most először - 40 Celsius-fok fölé is emelkedett az országban. A sajtójelentések szerint a halálozások száma július utolsó hetében közel 3000 volt, vagyis a szokatlan hőség idején nagyjából 15 százalékkal meghaladta az átlagos heteken regisztrált adatokat. Ez azt jelenti, hogy közel 400 ember halála hozható összefüggésbe a hőhullámmal, és köztük több mint háromszázan 80 évesnél idősebbek voltak.

    
A halálesetek nagy része a körülbelül 17 milliós népességű Hollandia keleti országrészében történt. A hőmérséklet ezen a területen volt a legmagasabb, a hőhullám itt tartott a leghosszabb ideig. Az előző évekhez hasonlóan az ország júniusban ajánlásokat tett közzé 30 fok feletti hőmérséklet idejére. Különösen az idősebbeknek, a krónikus betegeknek és a túlsúlyos embereknek azt tanácsolják, hogy ilyenkor igyanak sok vizet, viseljenek vékony ruhát, kerüljék a fizikai erőfeszítéseket és maradjanak az árnyékban. A szülőket arra biztatják, hogy tartózkodjanak hűvösben a csecsemőkkel és a kisebb gyermekekkel. Mint közölték, a rendelkezés "százak, ha nem ezrek életét mentette" meg az elmúlt hónapban.
    

A jelentések arra is kitérnek, hogy összességében a hőhullámok miatt kevesebb idős ember vesztette életét, mint az azt megelőző években, és ez a 2013 óta immár rendszeresen közzétett ajánlásoknak köszönhető. Egy hónapon belül két rendkívüli hőhullám sújtotta Európát. Hollandia mellett Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban is megdőlt az abszolút országos melegrekord. Norvégiában és Finnországban hőségriadót adtak ki. Az Észak-Afrika felől érkező forró levegő elérte Grönlandot is, ahol múlt csütörtökön egyetlen nap alatt 12,5 milliárd tonna jég olvadt el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com