Holland hírszerzés: kínai cégek titokban műholdas technológiát értékesítenek Oroszországnak

Kínai vállalatok titokban műholdakat és műholdfelvételeket értékesítenek Oroszországnak - áll a holland katonai hírszerzés (MIVD) éves jelentésében.A dokumentum szerint az együttműködést az orosz űripari szereplőkkel az érintett cégek igyekeznek palástolni, hogy elkerüljék a nyugati szankciókat.

A jelentés megállapítja: Oroszország hiányt szenved a harctéri felderítésre alkalmas műholdakból. A szankciók megnehezítették az alkatrészbeszerzést, miközben a képzett szakemberek hiánya is gondot okoz. Emiatt Moszkva kreatív megoldásokhoz folyamodik, többek között nyílt forrású műholdképeket, illetve kínai cégek által kínált, kereskedelmi forgalomban elérhető műholdakat és adatokat használ fel.

"Lehet, hogy műholdról van szó, de sok esetben egyszerűen csak képi adatokról" - mondta egy sajtótájékoztatón Peter Reesink, az MIVD igazgatója, aki szerint Kínából drónalkatrészek is érkeznek Oroszországba.

Reesink hozzátette: Kína cserébe igyekszik tanulni Oroszország ukrajnai harctéri tapasztalataiból. "Ez az, amivel a kínai fegyveres erők nem rendelkeznek" - fogalmazott. Az elemzés szerint Peking számára előnyös a háború folytatódása, mivel egy esetleges tűzszünet vagy a konfliktus vége a nemzetközi figyelmet Kínára irányítaná.

A holland hírszerzés "aggasztónak" minősítette a kínai vállalatok és az orosz állam közötti, űrtechnológiát érintő kapcsolatokat, és arra számít, hogy az együttműködés a következő években tovább bővül. A jelentés szerint Kína úgynevezett "álsemleges" álláspontot képvisel, miközben az elmúlt évben ténylegesen fokozta katonai együttműködését Oroszországgal, amelyet fontos szövetségesének tekint.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com