Holland statisztikai hivatal: a holland vállalatok Törökországon keresztül juttatják Oroszországba termékeiket

A holland vállalatok az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett európai szankciókat úgy próbálják megkerülni, hogy Törökországon keresztül exportálnak termékeket az országba - jelentette a holland statisztikai hivatal hétfőn (CBS).A jelentés szerint a holland termékek Oroszországba irányuló exportja a szankciók bevezetése óta csökkent, ugyanakkor a Törökországba irányuló holland export robbanásszerűen megnőtt. Az idei második negyedévben 869 millió euró értékű holland árut szállítottak Törökországba, 91 százalékkal többet mint két évvel korábban.
     

Az uniós tagországok korábban megállapodtak arról, hogy válaszul Ukrajna megtámadására, megtiltják bizonyos árucikkek, a többi között mikrochipek, közlekedési, hadászati eszközök, exportját Oroszországba. Hollandia az idei második negyedévben 284 millió euró értékben exportált árucikkeket Oroszországba, 63 százalékkal kevesebbet, mint két évvel korábban, a háború kezdete előtt. A holland termékek Törökországba és az Eurázsiai Gazdasági Unió országaiba - Kazahsztánba, Fehéroroszországba, Örményországba, Kirgizisztánba - irányuló exportja 2023 második negyedévében 42, illetve 75 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest.
    

A CBS jelentése arra is rámutatott, hogy 2021 második negyedévében Oroszország volt a holland irodai gépek - például szövegszerkesztők, számológépek és pénztárgépek - második legnagyobb importőre. Mivel a szankciók ezekre az eszközökre is vonatkoznak, két évvel ezelőtt ez a holland export megszűnt, Törökország részesedése a holland irodagépek exportjában 3,5 százalékról 10 százalékra nőtt, 15 millió eurós exportértékkel.
    

A teherautók és buszok szintén szerepelnek a szankciós listán. 2021 második negyedévében Oroszország 1,8 százalékos részesedéssel rendelkezett a holland teherautók és buszok exportjában, mintegy 11 millió euró értékben. Itt is leállt az Oroszországba irányuló export, ugyanakkor a Törökországba irányuló kivitel a 2021 második negyedévi 0,5 százalékról az idei második negyedévben 3 százalékra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com