Holland ügyészség: több mint tízezer, kábítószert tartalmazó levelet és csomagot foglaltak le tavaly Hollandiában

A holland vámtisztek tavaly több mint 13 700, kábítószert tartalmazó levelet és csomagot foglaltak le, számuk elmarad a megelőző évben talált, postai úton küldött 16 500 küldeménytől - közölte a holland ügyészség tájékoztatására hivatkozva az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál csütörtökön.A beszámoló szerint a postai úton küldött, majd lefoglalt kábítószerek többsége ecstasy (MDMA) és amfetamin volt.

A lefoglalt küldemények számának csökkenése valószínűleg annak köszönhető, hogy a bűnözők más országokba költöznek - közölte a holland vámhatóság. Hozzátették: a postai úton kézbesített kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre szakosodott holland különleges csoport (HARP) működésének megkezdésével megnőtt a hollandiai elfogások esélye.

Az elmúlt évben a Hit and Run Post Team (HARP) nevű csoport segítségével a hatóságok több mint 90 kilogramm, postára adott kemény drogot foglaltak le. A rendőrség, a vámhatóság és az ügyészség együttműködésében a csoport 25 nyomozást indított és 16 gyanúsítottat azonosított. Közülük hatot bíróság elé állítottak és börtönbüntetésre ítéltek - tájékoztattak. Az előállított gyanúsítottak "létfontosságú láncszemnek" a nemzetközi kábítószer-ellátási láncban - hívták fel a figyelmet.

A holland ügyészség elmondta, a bűnözői csoportok a legkülönfélébb módokon, a többi között Buddha-szoborban és macskaeledel közé rejtve postázzák a kábítószereket. A hatóságok találtak emellett mogyorós zacskóba csomagolt ecstasy tablettákat, valamint plüssmackóba és sálba belemosott nagy mennyiségű kristálymetet, azaz metamfetamint is - tájékoztattak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com