Hollandia csökkenti a fejlesztési segélyeket és csak olyan projekteket finanszíroz, amelyek az ország érdekeit szolgálják

Hollandia jelentősen csökkenti a harmadik országoknak juttatandó fejlesztési segélyekre szánt forrásokat, és ezentúl csak olyan esetekben nyújt támogatást, amelyek az ország saját érdekeit szolgálják - írta az NlTimes holland hírportál pénteken.Ezt Reinette Klever a radikális jobboldali Szabadságpárt (PVV) politikusa, a külkereskedelmi és fejlesztési együttműködésért felelős miniszter jelentette be tunéziai látogatása során.

"A holland kormány ezentúl +Hollandia az első+ elvet követi a fejlesztési segélyek kiosztásában - jelentette be Reinette Klever.

A tervek szerint a kormány jelentős megszorításokat fog végrehajtani hajtani a nemi egyenlőség előmozdításával, az oktatással és klímavédelemmel kapcsolatos projektek finanszírozásában, és csak olyan projekteket fog finanszírozni, amelyek közvetlen előnyökkel járnak Hollandia számára.

"Így nemcsak azokat az országokat és embereket támogatjuk, akiknek a legnagyobb szüksége van rá, hanem saját országunkba is befektetünk" - mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy politikájának középpontjában inkább a külkereskedelem áll, mint a fejlesztési együttműködés.

A Dick Schoof vezette kormány azt tervezi, hogy idén 500 millió euróval, majd évente további 2,4 milliárd euróval csökkenti a fejlesztési segélyek keretét. A segélyszervezetek támogatását évente 200 millió euróval mérséklik, és 2025-től saját bevételeik felét kell előteremteniük a korábbi negyede helyett. Az NlTimes arról is beszámolt, hogy Hollandia csak a párizsi klímaegyezményben vállalt kötelezettségeit teljesíti, de ezen felül nem vállal további klímavédelmi lépéseket. Az UNICEF és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) támogatását a felére csökkentik.

A kormány a fejlesztési segélyek nagy részét holland vállalkozások által irányított projektekre fordítja, főként élelmiszerbiztonság, vízgazdálkodás és egészségügy területén. Klever szerint ez hatékonyabb felhasználása az adófizetők pénzének, mint olyan célokra költeni, amelyekben Hollandia nem rendelkezik kellő szakértelemmel.

Emellett Hollandia elsősorban olyan országokat fog támogatni, amelyek segítenek a migráció visszaszorításában. Tunézia továbbra is holland támogatásban részesül, mivel az EU-Tunézia migrációs megállapodás hatására jelentősen visszaesett a menedékkérők száma. Klever 4,8 millió eurót ígért Tunéziának a part menti megfigyelési rendszerek fejlesztésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com