Hollandia nem toloncolja ki az orosz informátorokat

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: Hollandia nem toloncolja ki azt az orosz házaspárt, aki bizalmas információkat adott az igazságszolgáltatásnak a 2014 júliusában Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító repülőgéppel kapcsolatos nyomozáshoz - jelentette csütörtökön a Volkskrant című holland napilap.Annak ellenére, hogy menedékkérelmüket háromszor elutasították, a bevándorlási hivatal (IND) a napokban mégis megadta a házaspárnak a menekültstátuszt. A lap azt írja, hogy a nő 2014 júliusában, saját állítása szerint véletlenül, információkat hallgatott ki azzal kapcsolatban, hogy kik vehettek részt a BUK-rakéta kilövésében, amely a maláj repülőgép katasztrófáját okozta. A bizalmas adatok ismerete bajba sodorta a nőt és párját, azt állították, hogy orosz biztonsági ügynökök fenyegették és bántalmazták őket.
   

A házaspár Hollandiába menekült, de csak odaérkezésük után két évvel ajánlották fel együttműködésüket az ügy kivizsgálásához, miután első menedékkérelmüket elutasították. A pár arra hivatkozott, hogy azért vártak az információk átadásával, mert féltették Oroszországba maradt rokonaikat. Nyáron a Volkskrant arról számolt be, hogy a hatóságok a pár kitoloncolására készülnek.


Ezt követően a holland hírszerzés is bírálta a bevándorlási hivatal döntését, és aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a házaspár sorsa, ha visszaküldik őket Oroszországba. Lapinformációk szerint ez késztette arra a bevándorlási hivatalt, hogy újraértékelje kérelmüket, így végül megkapják a menekültstátuszt. .
    

A Malaysia Airlines MH17-es járatát 2014. július 17-én lőtték le Kelet-Ukrajna felett, a fedélzeten tartózkodó mind a 298 ember, köztük 196 holland meghalt. A támadásban történt részvétellel gyanúsított négy férfi ellen távollétükben folyik a per Hollandiában. Az ügyészség szerdán életfogytiglani börtönbüntetést kért a vádlottakra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com