Hollandiában egy hét alatt csaknem felére csökkent az új fertőzöttek száma

Hollandiában egy hét alatt 46 százalékkal csökkent az újonnan azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, három héttel a szigorított korlátozó intézkedések és lezárások után - írta hétfőn a helyi sajtó.A holland közegészségügyi hivatal adatai szerint hétfőn 4702 fertőzöttet regisztráltak, csaknem fele annyit, mint egy héttel ezelőtt. A statisztikák szerint továbbra is Hága, Amszterdam és Rotterdam a legfertőzöttebb nagyváros.

    
Ugyanakkor a kórházi ápolásra felvett betegek aránya 9 százalékkal nőtt vasárnapról hétfőre, azonban az elmúlt hét adataihoz képest ez a szám is csökkenőben van. Ugyancsak hétfőn 40-en haltak bele a járvány okozta betegsége, míg a múlt héten a halálozások száma napi átlagban 83 volt. A 17, 5 millió lakost számláló országban a vírus helyi megjelenése óta 414 745 ember fertőződött meg, széles körű tesztelés június elején kezdődött csak.
   

Az RTL Niews holland hírszolgáltató által elvégzett közvélemény kutatásból az derült ki, hogy a hollandiai lakosokok mintegy háromnegyed része betartotta a higiénia és távolságtartási szabályokat. A megkérdezettek 70 százaléka szerint viszont a helyi hatóságoknak jóval szigorúbban kéne ellenőriznie az előírások betartását.
    

A szomszédos Belgiumban is csökken az új fertőzöttek száma hétfőn közzétett, a múlt hétre vonatkozó adatok szerint 40 százalékos visszaesést mutatnak, az azt megelőző hét statisztikáihoz viszonyítva. Október 30 és november 6 között napi átlagban közel 9500 ember fertőződött meg. A halálesetek azonban az utóbbi hét nap alatt megduplázódtak, ami 179 halálesetet jelentett napi átlagban.
    

A kórházi felvételek száma sajtóinformációk szerint a múlt héten tetőzőtt, azóta csökkenőben van, ami a szakértők szerint a három hete bevezetett lezárásoknak köszönhető. A kórházi telitettség miatt október eleje óta 80 fertőzött beteget szállítottak át németországi egészségügyi intézményekbe gyógykezelés céljából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com