Hongkongi kormányzó: Washington kettős mércét alkalmaz Hongkonggal szemben

Kettős mércét alkalmaz az Egyesült Államok Hongkonggal szemben - jelentette ki Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap tudósítása szerint.Lam az Egyesült Államokban zajló tüntetések elleni kemény hatósági fellépést állította szembe azzal, hogy az amerikai vezetés bírálta a pekingi központi kormányzat által Hongkongra vonatkozóan kidolgozott nemzetbiztonsági törvényt. "Az Egyesült Államokban lázadások zajlanak, és láthattuk hogyan reagáltak a helyi kormányzatok" - mondta a kormányzó, hozzátéve: "amikor Hongkongban voltak hasonló lázadások, akkor is láthattuk, hogyan foglaltak állást". Lam úgy vélekedett, az amerikai vezetés nagyra becsüli a saját nemzetbiztonságát, de elfogultan tekint Hongkongéra.

    
Carrie Lam azt követően nyilatkozott így, hogy a kínai parlament csütörtökön elfogadta a kritikusok szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A várhatóan szeptemberben hatályba lépő jogszabály betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket.


A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban. Donald Trump amerikai elnök pedig pénteken ennek nyomán bejelentette, hogy megvonja Hongkong különleges kereskedelmi státuszát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com